Novák Katalin Elon Muskkal és Giorgia Melonival pózolt

2024. szeptember 24. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Csak a gyerekek menthetik meg a világot” – írja az X-en Novák Katalin volt köztársasági elnök. Bejegyzésében egy képet is megosztott, amelyen Elon Musk illetve Giorgia Meloni olasz miniszterelnök mellett mosolyog.

A Mandiner úgy tudja, a fotó az Atlantic Council kutatóintézet Global Citizen Awards-díjátadóján készült, ahol Melonit is kitüntették a transzatlanti kapcsolatok elmélyítésében játszott szerepéért. Az olasz miniszterelnökről a díjátadón Musk mondott beszédet, és ő adta át a díjat Meloninak.

A kormányközeli lap azt is kiderítette, hogy Novák tárgyalt is Muskkal, mégpedig azért, hogy meggyőzze a milliárdost, támogassa néhány hetente bejelentett, a globális születésszám csökkenésének megállítására létrehozott civil szervezetét, az X-Y Worldwide-ot. Ahogy nemrég megírtuk, Novák nemrég ennek a szervezetnek az élén tért vissza a közéletbe.

Novák és Elon Musk körülbelül egy éve találkoztak legutóbb, Novák akkor még köztársasági elnök volt. Musk számára az X-Y Worldwide támogatásában pluszpont lehet, hogy két gyerekét X-nek és Y-nak hívják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!