Orbán vezetésével összeült az árvízvédelmi operatív törzs

2024. szeptember 16. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az ülésen meghallgatták a védekezésben érintett összes állami szerv vezetőjének jelentését, a helyzetértékelés után pedig meghatározták az azonnal végrehajtandó feladatokat. Jóváhagyták a következő napokra vonatkozó árvízi védekezési terveket is.

„Orbán Viktor megállapította: a védekezéshez szükséges személyi, technikai és anyagi erőforrások rendelkezésre állnak” – mondta Havasi Bertalan.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!