Jobbik-Konzervatívok: élt másfél évet

2024. szeptember 14. – 13:19

Másolás

Vágólapra másolva

Alig másfél év után megint nevet változtat a Jobbik. 2023 februárjában nevezték el a pártot Jobbik-Konzervatívoknak, a most pénteki kongresszuson viszont arról döntöttek:

újra Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatják tovább.

Ezt a párt azzal magyarázza, hogy így akarják kifejezni, hogy „legfontosabb céljuk, és közösségük egyetlen kijelölt útja a nemzeti érdekképviselet”. Azt írták: „Az, hogy újra Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatjuk tovább munkánkat, azt jelenti, hogy a konzervatív értékrendre alapozva, az alapvető emberi méltóság megteremtését tekintjük feladatunknak minden magyar ember számára. A Jobbik régi-új nevével szeretnénk jelezni, hogy a társadalmunkat érintő valós problémák, azok felkarolása és képviselete a legfontosabb pártunk tagsága számára. Mozgalmi jelleggel, alulról építkezve politizálunk újra, az emberekkel szövetségben, közösen megoldást keresve a problémáikra.”

A Jobbiknak a júniusi választás után új elnöke is lett. A pártot két évig vezető Gyöngyösi Mártont Adorján Béla váltotta.

A párt gyengén szerepelt a június 9-i önkormányzati és európai parlamenti választáson, mindössze 45 ezer szavazatot kapott a Jobbik EP-listája, ami az összes leadott voks kevesebb mint egy százalékának felel meg, szemben az öt évvel ezelőtti 6,63 százalékos eredménnyel, ami egy mandátumra volt elég a pártnak az Európai Parlamentben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!