A Fidesz miatt változtat nevet a Jobbik

2023. február 25. – 17:37

Másolás

Vágólapra másolva

Húsz év után nevet változtat a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amely Jobbik – Konzervatívok néven folytatja tevékenységét, miután a párt szombati kongresszusán elfogadták az erről szóló javaslatot. Gyöngyösi Márton pártelnök, európai parlamenti képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar közéletből hiányzó, világszerte támadás alatt álló értékek képviseletét ígérik, magukhoz hívva mindenkit, aki elkötelezett a polgári, európai Magyarország mellett. A politikus hozzátette, hogy vissza szeretnék adni a jobboldal becsületét, hogy jobboldalinak lenni ne oroszimádat és nyegléskedés legyen, hanem európai, polgári világszemlélet, ahogyan Antall József idején.

A Jobbik névváltoztatásról szóló közleményében azt írták, hogy annak a politikának, amit a Fidesz folytat, semmi köze a hagyományok tiszteletéhez. Szerintük Orbán Viktor elárulta Európát, és arra készül, hogy kivezeti Magyarországot az EU-ból, hogy aztán korlátlanul uralkodhasson, orosz segítséggel. Hozzátették, hogy a Jobbik-Konzervatívok párt nem fogja tétlenül nézni, hogy a jelenlegi miniszterelnök orosz vazallusállamot hozzon létre Magyarországból pusztán azért, hogy a hatalmát és a 13 év alatt összeharácsolt vagyonát biztonságban tudja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!