Magyar Péter személyes találkozót kért a köztársasági elnöktől

2024. szeptember 13. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

Személyes találkozót kért péntek este Sulyok Tamás köztársasági elnöktől Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki a párt közleménye szerint több millió magyar ember nevében szeretne egyeztetni az államfővel a „hazánkban tapasztalható erkölcsi, jogi, politikai és megélhetési válságról”, valamint a Tisza Párt programjáról.

Magyar a levélben azt írta, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként kötelessége minden eszközt megragadni, hogy a több millió és egyre növekvő számú ember hangját, véleményét, akaratát képviselni tudja. Ezért szeretne találkozni Sulyokkal, akivel megvitatná „a bajban lévő hazánk, nemzetünk, valamennyi honfitársunk és persze utódaink életét döntően befolyásoló kérdéseket”.

A pártja programját illetően pedig főként az egészségügy, a közlekedés és az oktatás helyzetéről beszélne szívesen az államfővel.

Emellett személyesen tájékoztatná Sulyokot arról is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnökeként 215 napja nem kap élő megszólalási lehetőséget az évi 140 milliárd forint adófizetői pénzből működő közmédiába. Ez szerinte sérti a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit, vagyis az Alaptörvénybe ütközik.

„A jelenleg uralkodó körülmények között mélyen sérül a nemzet egysége és az államszervezet demokratikus működése is. Úgy vélem, találkozónk elősegíthetné e helyzet orvoslását, egy jobb és élhető Magyarország építését” – írta Magyar. Az persze meglepő lenne, ha Sulyok elfogadná a felkérést, a NER 14 éves fennállásának legnagyobb politikai botrányát hozó kegyelmi ügy után kinevezett államfő ugyanis eddig nem sok vizet zavart. Ami az őt javasló Fidesznek amúgy pont tökéletes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!