Tréningezik az egészségügyi szakdolgozókat, hogy jobb legyen a kommunikációjuk

2024. szeptember 9. – 19:16

Másolás

Vágólapra másolva

Novemberig tartanak azok a kommunikációs képzések, amiket az Észak-pesti Centrumkórház–Honvédkórházban kezdtek meg hétfőn az egészségügyi szakdolgozók számára, és amikre több mint 60 ezer munkavállalót várnak, írja az MTI. Deli Mária, az Országos Kórházi Főigazgatóság ápolási és betegbiztonsági igazgatója szerint a program célja, hogy a szakdolgozó és a beteg között gördülékenyebb, zökkenőmentesebb legyen a kommunikáció – írja az MTI.

Beszámolója szerint az OKFŐ eddigi legnagyobb megmozdulása ez a képzés, amely kommunikációs készségfejlesztés az ápolási igazgatók, vezető szakdolgozók részvételével. A képzéseket professzionális trénerek vezetik, és azokra az ország minden pontjáról és minden szakterületről érkeznek vezető szakdolgozók. Deli Mária szerint nemcsak kórházi, hanem rendelőintézeti szakemberek is részt vesznek a programon.

A kiscsoportos foglalkozásokon a résztvevők módszertani támogatást kapnak a beteg-szakdolgozó közötti kommunikációs helyzetek megoldásához, lesznek szituációs gyakorlatok, valamint a stressz, a feszültség hatékonyabb kezelésére is ajánlanak számukra elsajátítható módszereket.

Deli Mária elmondása szerint sok esetben a beteg-szakdolgozó kommunikációjában van a legtöbb félreértés. Az OKFŐ ápolási és betegbiztonsági igazgatója azt is mondta, hogy a beteg, aki állapota miatt eleve egy kicsit kiszolgáltatott állapotban van, másként érti, érzi a felé irányuló kommunikációt, információs aszimmetria alakulhat ki a felek között. Szakdolgozói oldalról is nagy a leterheltség mind mentálisan, mind pszichésen, így a segítő szakmákban is szükséges a folyamatos készségfejlesztés.

A képzést az igazgató szerint megelőzte egy felmérés, amin a szakdolgozók jelezték igényüket egy ilyen program iránt. Azt is mondta, hogy a képzés során összegyűjtött információkat, javaslatokat a trénerek segítségével elemzik, és beépítik egy következő készségfejlesztő programba.

Korábban cikksorozatban nézünk utána annak, miért annyira embertelen az egészségügyi dolgozók-betegek-hozzátartozók közti bánásmód. Első cikkünkben hétköznapi emberek mesélték el tipikus vagy abszurd történeteiket, míg harmadik cikkünkben átadtuk a szót az orvosoknak és ápolóknak, hogy megtudjuk, ők hogy élik meg a helyzetet, és miben látják a kiutat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!