Nem frissül a háború sújtotta területek listája, ezért kerülhetnek utcára az ukrajnai menekült családok

2024. szeptember 4. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Tatán is utcára került négy kárpátaljai menekült család amiatt az augusztus 21-én életbe lépett kormányrendelet miatt, amely szerint a magyar állam csak azoknak az ukrajnai menekülteknek adhat lakhatási támogatást, akik olyan régiókból jöttek, ahol aktív harcok folynak, írta szerdán a Hvg.hu. A lapnak az egyik menekült azt mondta, az utcán aludtak.

A kormányrendelet szerint minden hónap 10-ig kell frissítenie a kormánynak azt a listát, amin Ukrajna háború sújtotta területei szerepelnek, de ez augusztusban nem történt meg, ezért kerültek utcára a családok. A háború sújtotta területek listáját az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos (azaz Pál Norbert) állítja össze a honvédelemért felelős miniszter (azaz Szalay-Bobrovniczky Kristóf) és a külpolitikáért felelős miniszter (azaz Szijjártó Péter) bevonásával, ezt a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter (azaz Navracsics Tibor) minden hónap 10. napjáig elküldi a helyi védelmi bizottságoknak, és a honlapján közzéteszi.

A Helsinki Bizottság szerint a magyar miniszterek nem tartják be a rendeletet, mert a lista augusztusban nem frissült, ezért kerül utcára 2-3 ezer család. Ha ugyanis nincs a listán az a település, ahonnan a menekült jön, akkor a kormány nem fizet az őket elhelyező szállásadóknak, azok pedig kiteszik őket. Kerestük mindhárom érintett minisztériumot, hogy megtudjuk, miért nem frissült a lista, és mit tervez tenni a kormány az utcára került családok ügyében.

A menekültek helyzetével több cikkben is foglalkoztunk, itt és itt találja őket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!