Blikk: Az országban 30 fok alatt gyakorlatilag nincs tanterem, van olyan tanterem, ahol 39 fokot mértek

2024. szeptember 4. – 05:49

Másolás

Vágólapra másolva

524

Pokoli hőségben, ájuldozva telt az első tanítási nap az iskolákban a szeptemberi hőhullámnak köszönhetően. A Blikkhez érkező információk alapján klíma csak elvétve működik az iskolákban, jellemzően azok is inkább a tetőtéri tantermekben. A kitartó forróságnak köszönhetően a régi, belvárosi iskolaépületek vastag kőfalai is átmelegedtek, az alapvetően hűvösebb épületek ontják magukból a hőt.

A lap szerdai cikke szerint 30 fok alatt gyakorlatilag nincs is tanterem, a termekben, folyosókon nem ritka a 34-35 fok sem. Egy olvasói fotó alapján pedig van olyan tanterem, ahol a hőmérséklet elérte a 39 fokot.

Egy budapesti szülő arról számolt be, hogy a gyereke osztályában az utolsó órában a hőmérő szerint 34,5 fok volt, ezért a szaktanár inkább nem tartotta meg az órát, hanem elengedte a gyerekeket.

Egy név nélkül nyilatkozó pedagógus azt mondta:

„Klíma nincs, nem is ígértek. A kollégák nagy számban 50-60 év felettiek, aggódunk az egészségükért. Ezt a poklot fiatalon, egészségesen sem lehet bírni.”

Ezt az aggodalmat orvosok is osztják. Ahogy egy háziorvos kifejtette „Még az egészséges szervezetnek sem tesz jót, ha 35-39 fokban kell huzamosabb ideig tartózkodni. Akinek valamilyen kezelt szívbetegsége van, ilyen körülmények között túlzott megterhelést kap, a gyógyszerek ellenére is belecsúszhat egy szívelégtelenségbe, szívritmuszavarba, vérnyomásproblémába. A kisgyermekek pedig túlhevülhetnek. Ha a klimatizálás nem megoldható, legalább ventilátorral kellene csökkenteni a hőérzetet.”

Az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ azonban a Telexnek küldött levele alapján csak hajnali szellőztetésben és adott esetben rövidített tanórákban gondolkozik: „Ahol az iskolán belül nem lehet ellensúlyozni kellőképpen az extrém meleget, azt javasoltuk, hogy hajnali átszellőztetéssel, esetenként rövidített órákkal oldják meg a napi működést. A gyermekek érdekét szem előtt tartva, a tankerületek egyeztetnek az iskolákkal, és eldöntik, hol van rövidített órákra szükség.”

Az álnaiv javaslaton a Blikk által megkérdezett tanárok csak nevettek vagy felháborodtak:

„kapcsolja ki a klímát az irodájában és az otthonában Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, és csináljon kereszthuzatot”.

A lapnak a Belügyminisztérium a problémákkal kapcsolatos kérdésére a következő választ adta:

„A tanév tervezésénél számos tényezőt kell figyelembe venni. Amennyiben tudományos eredmények megalapozzák, úgy a jövőben azok között az időjárást, annak változásait, extremitását is szerepeltetni kell úgy, hogy az időjárás bizonytalanságával is számolni kell. Jelenleg a tanév kezdésének és zárásának módosítása nincs napirenden.”

Sok intézményben rövidített órákkal próbálják kibekkelni a hőhullámot, de van olyan iskola, ahol pont a tanév első hetére időzítették az osztálykirándulást. Ehhez azonban kell némi előrelátás a tanárok részéről, hiszen a szállást már tavasszal le kell kötni. Arról nem is beszélve, hogy egy néhány napos kirándulás is több tízezer forintba kerül.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 403,20 Ft
USD 356,36 Ft
További élő árfolyamok!