Magyar Péter és a Momentum kitiltaná a telefonokat a parlamentből

2024. szeptember 3. – 19:59

Magyar Péter és a Momentum kitiltaná a telefonokat a parlamentből
Legendás fotó Nagy István agrárminiszterről, aki 2015. március 30-án még a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként telefonált az Országgyűlés plenáris ülésén – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„A szünetekben a gyerekek ne kütyüzzenek, hanem beszélgessenek egymással” – ezzel indokolta Vitályos Eszter kormányszóvivő az elmúlt napokban nagy port kevert kormányrendeletet az iskolai telefonozás tiltásáról. Az új tanévben a diákoknak le kell adniuk a telefonjukat tanítási időben, mert a Belügyminisztérium szerint az iskolai mobiltelefon-használat „jelentős mértékben eltereli a diákok figyelmét a tanulásról, emellett az internetes zaklatásra is lehetőséget teremt”.

A parlamentben is bevezetné ezt a szigorítást a Tisza Párt és a Momentum. Magyar Péterék azt javasolják, hogy az Országgyűlés plenáris ülésére az országgyűlési képviselők ne vihessenek be mobiltelefonokat vagy okosórákat, és csak olyan laptopokat használhassanak, amelyekről kizárólag az Országgyűlés oldalát lehet megnyitni.

Magyar Péter úgy fogalmazott a Facebook-bejegyzésében, hogy az Országgyűlés plenáris ülésein az ország sorsát alapvetően meghatározó kérdéseket vitatnak meg és döntenek el a parlamenti képviselők.

„A választópolgárok jogos elvárása, hogy ilyen viták és döntések során a képviselők figyelmét ne vonja el magánügyeik intézése és a közösségi média használata.”

Pár órával korábban már Bedő Dávidnak, a Momentum frakcióvezetőjének is eszébe jutott pont ugyanez az ötlet. Vitályos Eszter fenti szavait felidézve arról írt a Momentum politikusa Facebookon, hogy ha a Fidesz olyan nagy gondnak tekinti a telefonhasználatot és a digitális oktatás fejlesztése helyett a tiltást választja, akkor mutassanak példát. „Tiltsuk be a telefonhasználatot a parlamentben is. A »kütyüzés« helyett talán így jobban tudnak majd foglalkozni az összeomlás szélén álló vasúti közlekedéssel, egészségüggyel és oktatással.”

A Momentum képviselői határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek, hogy a parlamenti ülések alkalmával le kelljen adni a telefonokat a képviselőknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!