Visszatért a nyári szünetről Szentkirályi Alexandra, ki is osztott egy elégtelent Karácsonynak

2024. szeptember 2. – 11:48

Visszatért a nyári szünetről Szentkirályi Alexandra, ki is osztott egy elégtelent Karácsonynak
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke sajtótájékoztatót tart az I. kerületben, az Attila úton – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Karácsony Gergely máris be tudott gyűjteni magának egy elégtelent, ez pedig a város szervezésének az osztályzata” – így értékelte a Fidesz-KDNP budapesti elnöke, Szentkirályi Alexandra a hétfői forgalmi helyzetet Budapesten.

A Fidesz utolsó pillanatban visszaléptetett főpolgármester-jelöltje egy sajtótájékoztatón – ahova a Telexet nem hívták – arról beszélt, hogy szerinte Karácsony Gergelynek „nem ért véget a vakáció”. Szentkirályi szerint a főváros sok pontján dugó van, nagyon sok helyen nem sikerült befejezni nyáron az útfelújításokat. Összehangolatlanul, több ponton sávlezárások, terelések vannak vagy éppen nagyon lassú mederben folyik a munkavégzés, mondta.

A budapesti elnök azt állította, hogy 2022-ben Karácsony Gergelyék még több mint hárommilliárd forintot fordítottak útfelújításra, ez az összeg tavaly 281 millió forintra csökkent. Szerinte ezt érdemes azzal összehasonlítani, hogy eközben a nyári jutalmak kifizetésére a városháza vezetőinek, a „haveroknak” kétszázmillió forintot „sikerült odaadni”. Szentkirályi szóvá tette azt is, hogy a főpolgármesternek az útfelújítások összehangolását és a nyári vakáció alatti befejezését nem is sikerült elintéznie.

„Úgy látszik, hogy nagyon sokaknak az első igazolatlan órát mégis elintézte.”

Hozzátette: a budapestiek ennél a „szervezetlen, kaotikus” városvezetésnél sokkal többet érdemelnek. Szentkirályi indítványozta, hogy Karácsony Gergely javasolja a Városháza vezetőinek, ajánlják fel az említett kétszázmillió forintot útfelújításokra.

Szentkirályi Alexandra a június 9-i főpolgármester-választáson a Fidesz-KDNP jelöltje lett volna, azonban két nappal a választás előtt visszalépett Vitézy Dávid javára. Szentkirályi pártja listavezetője és a Fidesz budapesti elnöke is maradt, így várhatóan beül majd az október elején megalakuló Fővárosi Közgyűlésbe. A politikus a választás után gyakorlatilag eltűnt, augusztus 20-ig egyetlen Facebook-posztot tett közzé, ebben gyurcsányozással reagált arra, hogy Magyar Péter egyeztetésre hívta.

Szentkirályi Alexandrát a választás előtt, és a választás után is kerestük interjúkérelemmel, de utóbbi időben megkereséseinkre nem reagált.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!