Kiszáradtak a Kakasszéki tavak az idei súlyos aszály miatt

2024. szeptember 2. – 09:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei rendkívül forró nyár és a száraz idő hatására augusztus utolsó napjaira teljesen elpárolgott a víz az Orosháza mellett fekvő tavakból, írja az Időkép. Azt írják, hogy Csongrád-Csanád és Békés megye határán, a Kakasszéki szanatóriumtól a Gyopárosi tavakig húzódó, mintegy 2 és fél kilométer hosszan elnyúló Kakasszéki-tavakból mostanra szinte teljesen eltűnt a víz. A korábbi horgásztó medrében csak egy-két víztócsa emlékeztet arra, hogy ott legalább 50-60 centiméteres összefüggő víznek kellene állnia, írták, a kiszáradt tavakról ezt a videót tették ki:

A szárazság, a hőstressz és a napégés is komoly károkat okozott a szántóföldeken, a kukorica- és napraforgótermés nagy részét már az sem mentené meg, ha ebben a pillanatban érkezne egy kiadós eső. Súlyos vagy nagy fokú aszály az ország területének mintegy 60 százalékán pusztít, az Alföldön pedig különösen kritikus a helyzet. Erről Pápai Gergely független videós is készített egy videót, a levegőből mutatja meg, milyen állapotban van a Homokhátság egyik vizes élőhelye.

A Telexen korábban sorozatban foglalkoztunk a Magyarországot évek óta sújtó aszállyal, cikkeinket itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!