A szervezők szerint Győrffy Balázsnak nincs helye a Tranzit Fesztiválon

2024. augusztus 23. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

„Amit Győrffy Balázs tett, elfogadhatatlan. Ezért nincs helye a Tranziton.”

Ennyit válaszoltak a Tranzit Fesztivál szervezői a Telex kérdésére arról, hogy szombaton megtartják-e azt a beszélgetést, amin Győrffy Balázs is részt vett volna. A politikus ellen súlyos testi sértés miatt folyik eljárás, amiért részegen bántalmazott egy nőt. Az eset után Győrffy lemondott az EP-képviselői mandátumáról, és bejelentette, hogy kilép a Fideszből.

A Fidesz eddigi agrárpolitikusa, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát is vezette, a csütörtökön indult fideszes fesztivál szombati napján Nagy István agrárminiszter társaságában vett volna részt az „Élelmiszerháború – Bedarálják az európai agráriumot” című előadáson. A Tranzit programja szerint a két agrárpolitikus azt járta volna körbe, hogy „véget érhet-e az ideológiai alapú, erőszakos zöldítés politikája az európai agrárgazdaságban? Mi a megoldáshoz vezető út?”

Az esemény beharangozója a Tranzit Fesztivál Facebook-oldalán.
Az esemény beharangozója a Tranzit Fesztivál Facebook-oldalán.

Győrffy augusztus 23-án, péntek délelőtt közzétett Facebook-bejegyzésében azt írta: „A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult. Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!