Komló polgármestere: Senki nem tervezi elbontani a 47-es vasútvonalat

2024. augusztus 22. – 07:59

Másolás

Vágólapra másolva

„Én nem gondoltam, hogy az előkészítő munka ekkora indulatokat fog kavarni” – mondta Polics József, Komló polgármestere a komlói vasútvonal elbontásáról az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Az ügy előzménye, hogy ágazati forrástól a 444 birtokába került a MÁV augusztus 13-án kelt dokumentuma, ami a komlói vasútvonal városon belüli szakaszának elbontásának tervét tartalmazza. A rendelkezés alapján a nyílt vasúti pályát el kell bontani Mecsekjánosi és Komló között, valamint fel kell számolni Komló vasútállomás teljes vágányhálózatát is.

A minisztérium szerint ők a Komló városát keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelték el. Szerintük a település vezetése azt kérte tőlük, hogy a település központján átvezető vasútvonal szükségességét vizsgálja felül, a vasúti területeket pedig adja át az önkormányzat részére. Így a város szempontjából lényeges, hogy megkezdődhetne a vasút által elfoglalt, kihasználatlan területek hasznosítása.

A polgármester szerint sok félreérthető információ jelent meg a napokban. Szerinte a minisztérium elindított egy előkészítő folyamatot, és ezt teljesen kicsavarta a sajtó, úgy állították be, mintha meg akarnák szüntetni a 47-es vonalat, miközben ez nem igaz. „Mecsekjánosi Komló belterülete, egy zsákvonalnak a végállomását áthelyeznénk Komló városán belül, nem a belvárosba, hanem egy olyan területre, ahova jelenleg is tömegközlekedéssel jutnak el az emberek” – mondta a polgármester.

A polgármester elégedett azzal, hogy elindult ez a folyamat. A városnak a 2021-ben is jóváhagyott gazdasági programjának része volt a vasútmentes belváros kialakítása, ezt egyhangúlag elfogadta a képviselő-testület. A polgármester szerint ez a város érdekét szolgálja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!