Nem Lázárék, hanem a komlói polgármester bontatná el a városból a vasutat

2024. augusztus 19. – 17:36

Másolás

Vágólapra másolva


„A Komló városát keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelte el az Építési és Közlekedési Minisztérium” – írják közleményükben a 444 birtokába került MÁV-dokumentumra reagálva, ami a komlói vasútvonal városon belüli szakaszának elbontásának tervét tartalmazza.

A minisztérium szerint a település vezetése azt kérte tőlük, hogy a település központján átvezető vasútvonal szükségességét vizsgálja felül, a vasúti területeket pedig adja át az önkormányzat részére. Így a város szempontjából lényeges, hogy megkezdődhetne a vasút által elfoglalt, kihasználatlan területek hasznosítása.

A közlemény kiemeli, hogy a helyi általános iskola és óvoda mellett működő kődöntő működési engedélye 2026-ban lejár, ezután a jelenlegi pályaszakasz nem lesz használva. Az önkormányzat az új kődöntő helyének figyelembevételével kérte a minisztérium vasúti pálya módosításának vizsgálatát. Döntés az ügyben még nem született.

Íme az önkormányzat levele:

„Tisztelt Államtitkár Úr! A vasútmentes belváros programunkhoz kapcsolódó terveinket az alábbiakban közlöm. Megpróbálom összefoglalni a kályhától indulóan. Az elmúlt évtizedben a 47-es szárnyvonal végén lévő településről a személyszállítás
hol teljesen megszüntetésre került, hol visszaállítás történt részlegesen miközben a vonatpótló buszok is fennmaradtak. A dübörgő bányászat idején mind a személyszállítás, mind a teherforgalom nagy kihasználtsággal működött. Ma már csak a kőbánya szállít évente változó (átlag 100.000 tonna) követ, ezen kívül pedig a Mecsekjánosi megállóhelyről indulóan történik a faszállítás. Az általános iskola és óvoda mellett lévő kődöntő önkormányzati működési engedélye 2026-ig míg a
közlekedés felügyeleti engedély 2032-ig szól.

A Kőbányával a kődöntő kitelepítése ügyében az egyeztetéseket már 2020-ban megkezdtük, és ennek eredményeképpen Mindszentgodisára engedéllyel és kiviteli tervvel rendelkeznek. A megvalósítást a gazdasági válság hátráltatja. Az
Önkormányzat az új kődöntő helyének figyelembevételével felújította a bétai elkerülő utat annak érdekében, hogy a belvárost tehermentesítsük a kőszállítással járó nehézgépjármű forgalomtól. A kőszállítás belátható időn belüli megszűnése pedig ennek a szárnyvonalnak a létjogosultságát megkérdőjelezi.

Komló Város szempontjából lényeges, hogy a vasút által elfoglalt, kihasználatlan területek igazi belvárosi hasznosítása megkezdődhessen. Ez egy nagyon összetett és komplex, mindenre kiterjedő folyamat lesz.

Érinti a vasutat, érinti a közutat, érint épületet, érint gazdasági területekhez (ipari park) kapcsolódó ingatlanfejlesztési lehetőségeket.

A cél az, hogy a belvárosi vasútállomástól a Mecsekjánosi megállóhelyig terjedő szakasz megszüntetésre kerüljön és ezek a területek fejlesztési forrásokkal együtt az önkormányzat tulajdonába kerüljenek.

A belvárosban így igazi belvárosi kialakítás kezdődhet, melynek eredményeképpen a Komló-Mánfa illetve a Komló-Magyarszék összekötő úton (állami utak) a tervezéstől függően három vagy négy körforgalommal lehetne szabályozni az új belváros forgalmát. A vasúti területeken a mellékelt térképeken is látszik, hogy

  • van, ahol szabadidős tevékenységhez kapcsolódó részek alakíthatók ki,
  • van, ahol az ipari parkhoz csatlakozó gazdasági területek és
  • van, ahol a korábban kettévágott magáningatlanokhoz lehet csatlakoztatni a területeket vagy
  • ezen a nyomvonalon egy külön beruházás keretében térségi kerékpárutat lehet fejleszteni.

Tudom, hogy az elképzelés nagy volumenű és még nagyon sokat kell dolgozni rajta és csak Kormányzati segítséggel tud megvalósulni, de ahhoz nélkülözhetetlen, hogy Komló egy élhetőbb, normális város legyen. Ehhez kérem a segítségüket!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!