Elsőfokú riasztást adtak ki zivatar miatt

2024. augusztus 20. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Némileg enyhül augusztus 20-án a forróság, de délutántól több helyen záporok, zivatarok várhatóak, derült ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. A zivatarok miatt elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki a HungaroMet, az operatív törzs 15 órakor arról döntött, hogy megtartják az esti tűzijátékot, de addig még óránként értékelik a helyzetet.

Az előrejelzés szerint legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén, a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén lehetnek zivatarok. Azt írják, hogy a zivatarokat átmeneti viharos (~65-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (~15-20 mm), illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti. Délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű (ált. 1-3 cm) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) társulhat.

Az augusztus 20-i rendezvények lebonyolítását felügyelő operatív törzs reggel 7 órától ülésezik Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vezetésével. Kovács azt mondta, az operatív törzs egész nap tanulmányozza az időjárási előrejelzéseket, és amennyiben kedvezőtlenül alakulna az időjárás, akkor a kora délutáni órákig meg fogják hozni a szükséges döntéseket az esti tűzijáték biztonságos megtartásáról. „A legfontosabb a biztonságos körülmények megteremtése, magyarán, ha a legkisebb esélye is van annak, hogy valami megzavarná az esti, több mint félórás tűzijátékot, akkor meg fogjuk hozni a szükséges döntéseket” – mondta az MTI-nek az államtitkár.

A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint némileg mérséklődik a forróság kedden, de az ország északnyugati harmadát kivéve még ma is 25 fok felett, főleg a Dél-Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet értéke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!