Újabb baleset érte a Nemzeti Színház csapatát, most egy díszletező munkás sérült meg

2024. augusztus 17. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

A tavaly novemberi baleset után újabb baleset sújtotta a Nemzeti Színházat. Hétfő délelőtt Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában a szemtanúk arra lettek figyelmesek, hogy mentők érkeznek a helyszínre, aztán lezárják a város főutcájáról nyíló parkolót, írja a Blikk.

Helyi források arról számoltak be a Magyar Narancsnak, hogy a parkolóban több, Nemzeti Színház feliratú gépjármű, nagyobb és kisebb teherautó, valamint mikrobusz állt. Valószínűleg a kedd esti, a Gyulai Várszínház nyári programsorozata keretében az Erkel Ferenc Művelődési Házban bemutatandó Örkény István Macskajáték című darab díszítőelemeit pakolták ki a teherautókból, amikor egy több száz kilós vascső esett egy munkás lábára.

A Narancsnak az OMSZ kommunikációs vezetője, Győrfi Pál azt nyilatkozta, hogy a helyszínről egy férfit szállítottak végtagsérülés miatt kórházba, a sérülései komolyságáról azonban nem nyilatkozott. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esetről nem kapott bejelentést, válaszolták a lapnak.

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója a lapnak azt mondta, hogy a sérülést szerzett munkás nem az ő színházuk, hanem a budapesti teátrum egyik díszletező munkása volt, az ő lábára esett néhány súlyos díszletelem. A sérülés konkrét jellegéről és a gyógyulás folyamatáról nem tudott érdemi tájékoztatás adni, de azt elmondta, hogy a felelősség kérdésének megállapítása nem az ő kompetenciája, „bizonyára létrehoznak a Nemzeti Színházban egy bizottságot, ami kivizsgálja az esetet, és megállapítja majd a felelőst vagy felelősöket”.

A Nemzeti Színház nem válaszolt a Magyar Narancs kérdéseire, ezért most a Telex is megkérdezte a színháztól, hogy milyen állapotban a megsérült munkás, indul-e belső vizsgálat, továbbá rendőrségi eljárás az ügyben. Amint válaszolnak kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Frissítés 16 órakor: A Nemzeti Színház a Telex kérdéseire nem válaszolt, de a Facebook-oldalukon azt írták, hogy „augusztus 12-én délelőtt az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában sérüléseket szenvedett a Nemzeti Színház egyik munkavállalója: a kamionból való kipakoláskor a díszletező munkás lábára esett néhány díszletelem. A Nemzeti Színház kollégái a központi segélyszámot hívták azonnal, Vidnyánszky Attila vezérigazgató pedig debreceni elfoglaltságát megszakítva a helyszínre sietett. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi időt vesz igénybe a sérült lábadozása. A baleset vizsgálata folyamatban van, a további részletekről a későbbiekben történik tájékoztatás. Mielőbbi gyógyulást kíván a Nemzeti Színház közössége!”

Mint ismert, nem ez volt az első baleset a Nemzeti Színházban. Tavaly novemberben a Shakespeare: Rómeó és Júlia előadásán egy mintegy 4 méter magas díszletről esett le két színész, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A színház igazgatója, Vidnyánszky Attila először benyújtotta a lemondását, de nem sokkal később ezt visszavonta. A baleset miatt belső vizsgálat indult a színházban, nem találtak felelőst, a rendőrség is nyomozást rendelt el, ez még nem zárult le. Ezután mindketten otthagyták a színházat, de a kártalanítási folyamat 2023 óta húzódik, a felek nyilvánosan üzengetnek egymásnak.

Nemcsak ők ketten mentek el a Nemzetiből, hanem Udvaros Dorottya, Barta Ágnes, Mészáros Martin, Farkas Dénes, Szép Domán és Szabó Sebestyén László is, ők augusztus elején már lekerültek a társulati tagok listájáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!