Magyar és Hadházy találkozott, hogy a remélt rendszerváltásról beszéljenek
2024. augusztus 17. – 12:47
A héten végre megvalósult a régóta tervezett találkozónk Magyar Péterrel – írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos. Zugló független országgyűlési képviselője azt írja, „a képviselő úrral egyetértettünk abban, hogy a jelenlegi rendszer alapja a korrupció, illetve az azt elfedő propaganda. Egy mindkettőnk által remélt rendszerváltás érdekében és azt követően is ezzel a két dologgal kiemelten kell foglalkoznunk, és szerencsére kész tervek is vannak hozzá.”
Mint írja, a találkozón Hadházy átadta a Diákhitel Központ általa megtekintett szerződéseit. „Egyes kérdéseimre választ kaptam, és ígéretet kaptam az általam feltett további részleteket érintő kérdések mielőbbi megválaszolására is.” Hadházy tavasszal soha el nem készült tanulmányokról és a megkérdőjelezhető árazású közvélemény-kutatásokról írt a Diákhitel Központ szerződései között, aminek a szerződések megkötése alatt Magyar Péter volt a vezetője. Magyar akkor a kommentekben rágalmazásnak nevezte Hadházy állításait. A két politikus már akkor, áprilisban is találkozott, hogy a szerződésekről beszéljenek.