Három járat utasait már kártalanítják a légitársaságok, miután a kormányhivatal eljárást indított ellenük

2024. augusztus 7. – 17:48

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenöt járat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést a fővárosi kormányhivatal az utóbbi időszakban tapasztalható késések és járattörlések miatt – derül ki a hivatal közleményéből. Azt írják, hogy a légitársaságok egy kivételével együttműködtek az ellenőrzések alatt.

A közleményben azt írják, három esetben a légitársaságok már kártalanítják az érintett járatok utasait, és a kifizetések folyamatosak.

A légitársaságok szerint rendkívüli körülmények, vagyis légi irányítási problémák okozták a késést, vagy járattörlést. A kormányhivatal kikérte a légügyi hatóság szakmai véleményét arról, hogy valóban rendkívüli körülménynek tekinthetők-e a megjelölt késési, járattörlési okok. Két járat kapcsán pedig adatszolgáltatásra várnak. Azokat az eseteket, amelyekben a hivatal nem tud eljárni, elküldték a külföldi hatóságoknak.

Korábban már írtunk arról, hogy a kormányhivatal lecsapott a légitársaságokra, miután a késések miatt többen is lemaradtak a magyar válogatott Eb-meccseiről.Fónagy János nemzetgazdasági miniszterhelyettes legutóbb azt mondta, hogy tizenkét fogyasztóvédelmi eljárás van folyamatban a nyári reptéri késések miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!