„Tónikám, köszönöm!” – Mártha Imre megkapta az 5 milliós sérelemdíjat az Origo és a Metropol valótlan állításai miatt

2024. augusztus 5. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

Ötmillió forintos sérelemdíjat kapott Mártha Imre, a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. vezérigazgatója a Mediaworkstől, miután a bíróság jogerős ítélete alapján a cég több kiadványa, az Origo és a Metropol is valótlan állításokat közölt róla, írja a Média1. Az Origo szombaton jelentetett meg egy közleményt, amiben tételesen felsorolják, hogyan híreszteltek valótlanságot Mártha Imréről 2021-ben és ‘22-ben.

„Az általunk kiadott origo.hu 2021. december 20., 2022. január 5., 2022. január 6. és 2022, június 9. napján, valamint a szintén általunk kiadott metropol.hu 2021. december 20. és 2022. január 5. napján megjelent cikkei valótlanul állították, hogy Mártha Imre ellen három, illetve négy ügyben is büntetőeljárás indult különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A valóság ezzel szemben az, hogy Mártha Imre ellen egy ügyben sem indult büntetőeljárás” – olvasható az Origo közleményében.

A Mediaworks beismerte és helyreigazítást közölt amiatt is, hogy

„az origo.hu 2021. december 20., a 2022. január 3. és a 2022. január 6. napján, valamint a metropol.hu 2021. december 20. napján és 2022, január 3. napján megjelent cikkei valótlanul állították, hogy Mártha Imre által a közösségi oldalára feltöltött egyes fotókon »Home office«, illetőleg »HOMEOFFICE« felirat látható. A cikkekben közzétett képekre e feliratok utólag kerültek elhelyezésre.”

Mártha Imre a Facebook-oldalára pénteken posztolta ki, hogy megérkezett az ítéletben meghatározott ötmilliós jóváírás a számlájára, posztjába pedig azt írta:

„Tónikám, köszönöm!”

A Budapesti Közművek (BKM) Zrt. vezérigazgatóját az elmúlt években a kormánymédia visszatérően támadta, manipulált fotókkal és légből kapott állításokkal, Mártha Imre összesen hat sajtópert nyert eddig a Metropol és az Origo ellen.

Mártha azután indított rágalmazási pereket a Metropol és az Origo ellen, hogy a lapok luxuséletmódját kritizáló, lejárató hangvételű cikkeket jelentettek meg róla. Az ügy több szálon futott, Mártha ugyanis a sajtópereken felül személyes adattal való visszaélés miatt is tett feljelentést. Utóbbi ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) is részben igazat adott Márthának, részletek ebben a cikkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!