A Legfőbb Ügyészség továbbra is azt állítja, hogy az Európai Ügyészség nem járhat el a lombkoronasétány ügyében

2024. augusztus 2. – 16:54

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra sem ért egyet a Legfőbb Ügyészség azzal, hogy az Európai Ügyészség eljárhat a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében. Péntek délelőtti közleményében az ügyészség ismét leszögezte, hogy Magyarországon, a NAV előtt folyik a nyomozás, írja a Népszava. A Legfőbb Ügyészség szerint az EPPO-rendelet pontosan meghatározza az Európai ügyészség hatáskörét, „ebből következően a Magyarország területén, magyar állampolgár által elkövetett bűncselekmény miatt – mivel Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek – az EPPO nem járhat el”.

Csütörtökön mi is beszámoltunk arról, hogy a Transparency International Magyarországnak július 31-én az Európai Ügyészség azt írta, csalás gyanúja miatt bűnügyi nyomozást indítanak a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében. „Ez az áttörés azt jelzi, hogy az Európai Ügyészség a nem EPPO-tag Magyarországon megkísérelt vagy végrehajtott csalások és korrupció ügyében is fel tud lépni az európai uniós források védelme érdekében. Ezzel egyszersmind cáfoljuk a magyar ügyészség közleményét, a magyar vádhatóság szerint ugyanis Magyarországon és nem az Európai Ügyészség előtt folyik nyomozás a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében” – írták.

A lombkoronasétány – amiről tavaly a Telex videót is forgatott – 60 millió forintból épült meg a Debrecentől 30 kilométerre fekvő településen, de az egész erdőt tarra vágták mellette. Az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!