Továbbra is javítják a klímát a Szent János Kórházban, az egészségügyi államtitkár szerint csak kisebb fennakadások vannak az ellátásban

2024. július 26. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

Bizonytalan ideig várniuk kell az ortopédia és traumatológia osztályán végzett műtétre a Szent János Kórház betegeinek, mert továbbra is szerelik a klímaberendezést, derül ki az RTL Híradó riportjából. A kórházból először két hete érkeztek olyan hírek, amelyek szerint az összes műtétet el kellett halasztani az osztályon, mert elviselhetetlen volt a hőség.

Az RTL ezúttal hiába kért interjút a kórháztól, de a főigazgató a múlt héten adott interjút az Indexnek. Ebben azt mondta, hogy a problémát fél évszázados infrastrukturális problémáik okozzák, amelyeket csak a klímarendszer teljes cseréjével lehetne megoldani. Az ortopédiai traumatológiát vezető főorvos arról beszélt, hogy egy asszisztens rosszul lett műtét közben a hőség miatt, egy másik pedig annyira izzadt, hogy a folytatás a beteget veszélyeztette volna.

A Hír TV-nek adott csütörtöki interjúban Takács Péter egészségügyi államtitkár azt mondta, az extrém hőhullám alatt fellépő műszaki hibák többségét már elhárították, a jelenlegi kisebb fennakadásokat pedig alkatrészhiány okozza, de ennek nincs hatása a betegellátásra. Mint hozzátette, a javításokra rendelkezésre áll a megfelelő pénzügyi forrás.

30 évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket. Lehetséges volt, mert életmentő volt. Most ugyanez a helyzet”

– így reagált Kásler Miklós az RTL Híradó riporterének, aki arról próbálta kérdezni az egykor az egészségügyért is felelős volt emberi erőforrásokért felelős minisztert, hogy mit gondol arról, hogy sorra romlanak el a kánikulában a magyar kórházak légkondicionálói, ezért sok helyen műtéteket halasztanak el, máshol pedig, ahogy a riporter is említi, 35 fokos, klíma nélküli kórtermekben végeznek transzplantációs műtéteket gyerekeken.

Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász szerint rendszerhiba okozza a kórházakban tapasztalható problémákat, és mint kifejtette, jelentősen többet kellene költeni egészségügyre Magyarországon, mert jelenleg az uniós átlag felét fordítjuk erre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!