Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is részt vesz a kormányinfón

2024. július 26. – 09:08

Másolás

Vágólapra másolva

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter is ott van a Kormányinfón. Bóka vélhetően a magyar EU-s elnökségről, illetve a frissen megalakult Európai Parlamentről is beszél majd.

Szóba kerülhet, hogy az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Magyarország helyett inkább Brüsszelben rendezik meg. Emellett korábban több ország is közölte: bojkottálják az EU Tanácsának magyarországi üléseit. Orbán azzal verte ki a biztosítékot sok tagországnál és EU-s vezetőnél, hogy nem egyeztette előre az orosz és a kínai elnökkel való találkozásait, illetve eleinte úgy is tűnhetett, hogy az uniós elnökség képviseletében vesz részt ezeken a találkozókon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!