Vitézy elismerte a vereségét Karácsonnyal szemben

2024. július 12. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

„A választás éjjele óta végig azt mondtam: amint a választási eredmény végleges, és Karácsony Gergely akár csak egy szavazattal is előttem lesz, akkor természetesen a választás győztesének és a következő ciklus legitim főpolgármesterének fogom tekinteni. Ez a pillanat most következett el” – kezdte a Facebookon közzétett bejegyzését Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt.

Vitézy azt írja: „az újraszámlálás a végeredményt nem módosította, a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte, ő Budapest következő főpolgármestere, gratulálok neki. A Budapest vezetésében rejlő óriási lehetőség és felelősség továbbra is az övé, ehhez jó munkát kívánok neki!”

Szerinte az eredmény olyan szoros volt, hogy végül gyakorlatilag egy célfotó döntött, „más kérdés, hogy a magyar választási rendszerben ennek elkészülte három jogorvoslati körbe és egy hónapba telt”. A teljes bejegyzést itt olvashatja el.

A hírre Karácsony Gergely is reagált. „Három a magyar igazság: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és ma megnyertük harmadszor is. Nincs már mit újraszámoltatni. És ebben egy jó dolog biztosan van, hogy nekem okom és módom van újra azt mondani. Köszönöm, Budapest!” – írta a közösségi oldalára. Azt is írta, hogy öt éven át próbálták eltaposni. „A város büntetésével, titkosszolgálati eszközökkel gyártott kompromatokkal, politikai megrendelésre végzett házkutatásokkal, a választási rendszer hegesztésével, kétjelöltes visszaléptetős játszmázással, politikai komisszár alkotmánybírákkal. Nem sikerült, a fővárosiak átláttak az ármányon”.

A Nemzeti Választási Bizottság hivatalosan is megállapította a főpolgármester-választás újraszámlálás utáni végeredményét: harmadszorra is Karácsony Gergely nyert. Bő egy hónappal a június 9-i választás után ezzel vélhetően végleg eldőlt, ki lesz október 1-től Budapest főpolgármestere. Az NVB megállapította, hogy a választáson érvényes szavazatból 781 767 darab volt, érvénytelenből 24 548 darab.

Az érvényesen leadott szavazatok száma így alakult az újraszámlálás után:

  • Karácsony Gergely: 371 538 szavazat,
  • Vitézy Dávid: 371 245 szavazat.
  • Grundtner András: 38 984 szavazat.

Ez azt jelenti, hogy 293 szavazat különbség van a két fő jelölt, Karácsony és Vitézy között.

Keddtől csütörtökig mind a 23 kerületben újra átnézték az 1354 budapesti szavazókörben a főpolgármester-jelöltekre leadott összesen 782 110 szavazatot. A három napig tartó újraszámlálás részeredményeiből az volt látható, hogy körülbelül 1500 szavazat minősítése változott. Ezt azt jelenti, hogy ennyi voks került át egyik jelölttől a másikhoz, vagy ennyit nyilvánítottak érvénytelenné.

A Telexen az előző napokban szorosan követtük az újraszámlálást, amely kedden a legtöbb helyen gond nélkül, a Várban viszont kaotikusan kezdődött. Szerdán több helyen is hallottunk olyan információkat, hogy akár több tucat szavazatot is rossz helyre számoltak. Egy szavazókörben például 68 Karácsonyra leadott szavazatot soroltak tévesen Vitézyhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!