Lázár János: Nem károsítja a környezetet, visszafogottabban valósul meg a Fertő tavi beruházás

2024. július 11. – 19:32

Másolás

Vágólapra másolva

„A Fertő tavi beruházás – a korábbi rossz, a tájba nem illeszkedő tervekhez képest sokkal visszafogottabban valósul meg. Nem károsítja a környezetet, viszont végre rendezi az állapotokat” – írja a Facebookon Lázár János.

A miniszter szerint

  • hamarosan teljesen elkészül az új kikötő, ahol
  • a megnyitásához szükséges infrastruktúra kialakításának utolsó munkái zajlanak, majd
  • újra visszakapják a területet a helyiek, a vitorlázók és a horgászok.

Lázár azt írja, hogy egy olyan korszerű, mégis a természetbe illeszkedő partszakaszt szeretne, amely a környezeti értékek megőrzése mellett kulturált körülményeket biztosít a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak. Annyit és úgy, amelyeket az osztrák partszakaszokon a környezetféltők is üdvözölnek.

És mit üdvözölnek a környezetvédők?

A Kúria megsemmisítette a Győri Törvényszék korábbi ítéletét a Fertő tavi turisztikai beruházás egyik módosító engedélyének ügyében. A Kúria döntése szerint a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet. Közleményében a Greenpeace azt írta, a mostani ítélet más természetvédelmi ügyekben is irányadó lehet, ezzel pedig túlmutat a Fertő tó ügyén.

A Greenpeace környezetvédő szervezet 2021 óta többször felhívta arra a figyelmet, hogy a tó medrének a kotrása, valamint az ott folyó egyéb munkálatok zavarják a tó élővilágát, ennek során pedig sok élőlényt elpusztítanak a nemzeti parki és európai védelmet is élvező Natura 2000 területen.

A Győri Törvényszék korábbi ítéletében nem adott igazat a Greenpeace-nek, szerintük a környezetvédőknek kellett volna azt bizonyítaniuk, hogy a kotrás károkat okoz a természetben, és az ott élő védett állatokat veszélyezteti, elpusztíthatja. A Kúria a mostani felülvizsgálati eljárásban, amit a Greenpeace kérelmének társadalmi jelentősége miatt folytatott le, megsemmisítette ezt az ítéletet.

Kimondták, hogy a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet.

Négycsillagos szállodát és vitorláskikötőt is terveztek

A Fertő tó magyar oldalára, a Fertő–Hanság Nemzeti Park területére, a Natura 2000 területen tervezett beruházás 60 hektáron, 45 milliárd forint közpénzből valósulna meg. A beruházás kivitelezője Mészáros Lőrinc cége. Többek közt egy 4 csillagos szálloda, fedett sportkomplexum, parkoló, vitorláskikötő, valamint motelek és apartmanházak is épülnének a területen. A tervek ellen ellenzéki politikusok, helyi civilek és zöldszervezetek is tiltakoztak.

A beruházást 2022 nyarán pénzhiány miatt leállították, 2023. június 17-én pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter úgy döntött, hogy az eredeti, nagy beruházást egyelőre elhalasztják, helyette megnyitják a kikötőt, a strandot és az ökoparkot.

„B tervként valamikor az eredeti nagy tervet is meg kell valósítanunk, amit most kénytelenek voltunk elhalasztani” – mondta. A miniszter az önkormányzati választás kampányában azt is megígérte a soproniaknak, hogy heteken belül megnyitják a strand egy részét. Ez azóta sem történt meg, a strand 2018 óta le van zárva, a kuriózumnak számító cölöpházakat ledózerolták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!