Vitézyék nyilatkozatmintákkal segítették a szavazóköri delegáltakat

2024. július 9. – 19:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Csak rosszindulattal lehet most, három héttel az érvénytelen szavazatok újraszámlálása után úgy beállítani, mintha szándékosan hamis nyilatkozatokat tettek volna egyes szavazóköri delegáltak akkoriban” – reagált a 444 és Átlátszó keddi cikkeire Vitézy Dávid egy közleményben. A cikkek szerint sok delegált hasonló nyilatkozatokban jelezte korábban, hogy a visszalépett Szentkirályi Alexandrára és az egyik állva maradt jelöltre egyszerre leadott szavazatok érvényesek, mégis érvénytelennek lettek beszámítva. Többen állították, hogy az első szavazatszámlálásnál Vitézy javára tévedtek, de ezt végül nem igazolták a dokumentumok és összevetések.

Az LMP által is támogatott jelölt közleménye szerint teljesen indokolt volt az újraszámlálás, hisz a delegáltak egy vitás problémát idéztek fel, nem azt, hogy „végül érvényes vagy érvénytelen lett az az egy-két szavazólap”. Vitézy szerint a szabadidejüket feláldozó delegáltak minden tiszteletet megérdemelnek, még ha nem is pontosan emlékeztek vissza a vita minden részletére.

Szerinte a 444 cikke sem mondott újdonságot, valóban vita volt sok szavazókörben arról, hogy érvényesek-e a kétikszes szavazólapok (meg is adja rá a választ: igen). Hozzátette, „sokszor ugyanazon iskola szomszédos szavazóköreiben is más végeredményre jutottak, hol érvényes lett ugyanolyan szavazólap, hol érvénytelen”. Amikor ez a probléma felmerült, sorban keresték meg Vitézyék a szavazóköri delegáltakat, de sokan maguktól is írtak – „önkormányzati és pártdelegáltak, ellenzékiek, kormánypártiak vegyesen”. A választási törvény szerinte 72 órát ad arra, hogy a jelölt valószínűsíteni (tehát nem bizonyítani) tudja, hogy valami nem zajlott rendben.

Vitézy szerint „a szűk határidőre tekintettel nyilatkozatmintákat küldtünk ki azoknak, akik segítséget kértek egy jogi szakszöveg megírásában, amit természetesen tetszésük szerint módosíthattak”.

Az újraszámlálás bizonyította, hogy a valószínűsítésük alapos volt, az összes érvénytelen szavazat 2,3 százaléka volt tévesen érvénytelennek nyilvánítva. Ezek között mindhárom állva maradt fő jelöltre leadott voksok akadtak.

Vitézy kiemelte, egyik jelölt sem ismerheti a jogorvoslati határidőn belül meg az urnák tartalmát, ezért kell olyan érveket felvonultatni, amik szerint kell újraszámlálás. Ő és csapata ezt tették, az újraszámlálás pedig igazolta ezt. A főpolgármester-jelölt a következőkkel zárja gondolatmenetét:

„A valódi jogállami a problémát a jelenlegi rendszerben az jelenti, hogy ennyire szoros eredménynél nem automatikus az újraszámolás. Ezt támasztja alá, hogy mind az érvénytelen, mind az érvényes szavazatok újraszámolásánál a különbség sokszorosát kitevő szavazat mozgott.”

Előzmények, okok

Kavarodást okozott a fideszes jelölt Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatos visszalépése, ami után sok szavazókörben sokszor csak egy vékonyka vonallal húzták át a nevét. Sokan ezért elsőre behúzták az X-et Szentkirályira, majd Vitézyre is, azonban ezek érvényes voksok voltak, hisz csak az egyik X ment valóban induló jelöltre. Viszont ezután 200-nál is több delegált adta nyilatkozatba, hogy a szavazókörükben emiatt voltak rontások.

Sok szavazókört így újraszámoltak, és érvényesnek minősítették a Szentkirályira és Vitézyre is behúzott voksokat, így olvadt az első körös 324 szavazatos Karácsony-előny 41-re. A most is zajló újraszámoláshoz egy kúriai döntés, az azt megsemmisítő alkotmánybírósági határozat, majd a Kúria újabb, újraszámlálást előíró ítélete kellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!