Még tart az újraszámlálás, máris az Alkotmánybírósághoz fordultak a Kúria döntése miatt

2024. július 9. – 20:09

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb fordulatot vett a budapesti főpolgármester-választás újra- meg újraszámlálási története: a Hvg.hu szerint ezúttal egy civil fordult az Alkotmánybírósághoz (AB), mert szerinte nem szabályos a mostani számlálás. A Kúria ugyanis a legfrissebb vonatkozó határozatában az összes, mintegy 800 ezer fővárosi szavazat újraszámolását rendelte el az AB határozata alapján, ez jelenleg is zajlik.

A Hvg.hu által idézett állampolgári panasz szerint az újraszámlálást elrendelő határozat sérti a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz fűződő alapjogot. Szerinte magának a Kúriának kéne elvégeznie az újraszámolást, és megállapítania a végeredményt. Mivel a Nemzeti Választási Bizottságra (NVB) bízta ezt, új jogorvoslati lépcsőfok került az eljárásba, hiszen az NVB határozatának felülvizsgálatát lehet majd kérni éppen a Kúriától, és ilyen plusz lépcsőfokot nem ismer a választási eljárási törvény.

A panaszos szerint már az is alkotmányos sérelem bizonyítéka, hogy panaszának AB általi tárgyalása párhuzamosan haladhat az NVB újraszámolásával. Az AB öttagú tanácsát mindenesetre csütörtökre összehívták.

A most is zajló újraszámoláshoz egy kúriai döntés, az azt megsemmisítő alkotmánybírósági határozat, majd a Kúria újabb, újraszámlálást előíró ítélete kellett. A Kúria július 7-én rendelte el, hogy az NVB-nek újra kell számolnia a leadott érvényes szavazatokat. A legfőbb bírósági fórum ezt azután tette, hogy az Alkotmánybíróság helyt adott a választáson alulmaradó Vitézy Dávid alkotmányjogi panaszának.

Június 10-én még úgy tűnt, hogy Karácsony Gergely marad Budapest főpolgármestere, aki 324 szavazattal többet kapott egy nappal korábban. Viszont rengeteg, 24 589 érvénytelen szavazat volt, ezeknek az újraszámolását kérte Vitézy Dávid. Június 15-én aztán az NVB valóban újraszámolta az érvénytelen szavazatokat, de ekkor még csak az érvényteleneket. Ezután is az jött ki, hogy Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást, de előnye mindössze 41 szavazatra olvadt Vitézy Dáviddal szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!