Gulyás: A Patrióták Európáért-tel az EP harmadik legnagyobb frakciója jön majd létre

2024. július 8. – 10:42

Másolás

Vágólapra másolva

Arra a kérdésre, hogy a Patrióták Európáért akár a héten is bejelenthet még több csatlakozót, és mekkora lehet a hatása az európai színtéren, Gulyás azt mondta, szerinte tíz fölé fognak jutni. Mint mondta, az EP harmadik legnagyobb frakciója jön majd létre, amit figyelmen kívül hagyni nem lehet, és bár az erőviszonyokon ez nem változtat, teremt egy olyan színteret, ahol megszólalhatnak a valóban konzervatív erők, amelyek békepártiak.

Ezzel összefüggésben Orbán békemissziónak nevezett látogatásairól azt mondta, a két háborúzó fél, Kína, Amerika és Európai Unió a fontosak ebben a folyamatban, ennek mentén zajlanak a látogatások.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!