Bagó Zoltán a megismételt választás után megfordította a június 9-ei, kalocsai polgármester-választás eredményét, és legyőzte a fideszes jelöltet, Filvig Gézát.
A megismételt választás eredményei alapján a Kalo Lokálpatrióta Egyesület színeiben induló Bagóra 2423-an voksoltak, így 166 szavazattal kapott többet Filvignél.
Bagó korábban 23 szavazattal kapott ki Filvigtől.
Kalocsán két szavazókörben ismételték meg a választást, miután Bagó fellebezett az eredmény ellen. Bagónak a szavazatszámláló bizottságok (szszb) szavazóköri viselkedésével volt problémája. Elmondása szerint többször előfordult, hogy ugyanazon szavazófülkében egyszerre többen tartózkodtak egyszerre, az analfabéta választópolgároknak pedig a szavazásban az szszb elnöke egyedül nyújtott segítséget.
Ezen kívül a választókerületben a szavazóköri névjegyzéket vezető szszb-tag a választókerület fideszes jelöltjének a testvére volt, aki a szavazás időtartama alatt a névjegyzék mellett ülve üzeneteket küldött a telefonjával, a kormánypárti képviselőjelölt pedig a szavazás alatt a szavazókör bejáratánál ült egy gépkocsiban.
Filvig kampányát nagyon megtolta korábban Fidesz, Szijjártó Péter is tartott a városban lakossági fórumot (ez volt az a fórum, amiről kidobtak bennünket, majd a TEK és a rendőrség próbálta akadályozni a munkánkat), majd Orbán Viktor miniszterelnök adta át a Kalocsát Pakssal összekötő új Duna-hidat.