Mit nekünk cicák és kutyák, simogassunk varjakat

– Na és mit csinálsz szombaton?

– Varjúsimogatásra megyek

– mondom barátaim kérdésére. Várakozásaimnak megfelelően felhúzott szemöldökökkel és „Ezt nem láttam jönni” típusú reakciókkal találkozom. Őszintén szólva én sem gondoltam volna egy hete, hogy ezzel telik majd a szombat délutánom.

Bár a műfaj elsőre szürreálisnak tűnik, nem ez az első varjúsimogatás Budapesten. A varjak és mi elnevezésű Facebook-oldal összesen negyedszerre, idén pedig már másodszorra szervezett varjúsimogatást a pesti alsó rakparton megnyitott Viadukt Bárban.

Szombat, délután fél 3, 31 fok. A lezárt rakparton éppen állítják fel a molinókat és a napernyőket, lassan gyülekeznek az érdeklődők. Látszik, hogy van, aki már tapasztalt simogatóként érkezett, és régi ismerősként köszönti a szervezőket, de a többség útközben, a lezárt rakparton korzózgatva figyel fel a nem mindennapi lehetőségre – több külföldi turista is odakeveredik. 20-30 fős kis kör gyűlik össze, gyerek, fiatal felnőtt és idősebb korosztály vegyesen. Először kicsit félve, majd egyre csillogóbb szemmel közelítenek a kisebb-nagyobb varjakhoz, szarkákhoz. Az én esetemben is hasonló a folyamat, kissé szkeptikusan – ki és miért simogat egyáltalán madarakat? – nyúlok az Alma nevet viselő varjú felé, aki nemhogy nem harapja le a kezem, de úgy tűnt, kifejezetten élvezi a simogatást.

Ami még meglepőbb volt számomra, hogy rengeteget esznek: egy nap akár több doboz túrót is elfogyaszt egy normál méretű varjú. Emiatt egyébként adománygyűjtést is meghirdetett a szervezet: többen túróval, tojással felszerelkezve érkeznek a simogatásra, de csirkeszívet is szívesen fogadnak a szervezők. A madarakat két varjúmentő, Veres Dóri és Polgár Ildi mutatta be a vadul fotózó közönségnek. Ők mindketten regisztrált MME (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) madármentők és a Hortobágyi Madárpark-Madárkórház önkéntesei, emellett Dóri a ReCrowery varjúmentő projektet is csinálja.

Pintér Attila, az esemény főszervezője tavaly indította el A varjak és mi Facebook-oldalt és a varjúsimogatás hagyományát. Az apropót elmondása szerint az adta, amikor a 13. kerület önkormányzata tavaly tavasszal véres varjútámadásokra hivatkozva elkezdett csapdákat állítani a helyi varjaknak, mondván, hogy a lakosság fél attól, hogy a varjak „kivájják a gyerekek szemét”. Bár Pintér elismeri, hogy a városi dolmányos varjak fiókanevelési időszakában előfordul egy-egy összetűzés az emberekkel. De nem azért, mert megtámadják az embert, hanem hogy megvédjék fiókáikat, amelyek már kirepülnek a fészekből, de még nem tudják megvédeni magukat.

Ilyenkor gyakran elbújhatnak egy autó alatt – ha pedig valaki nem figyel, és túl közel megy, akkor a szülők rászállhatnak a fejére, vagy odakaphatnak. „Ezek sosem jelentenek komoly sérülést, inkább az ijedtség nagy” – mondja Pintér, aki szerint az, hogy a varjú kivájja bárki szemét, teljes abszurdum. „Nekem akkor esett le, hogy az emberek – köztük az önkormányzati dolgozók – mennyi mindent rosszul tudnak, és tévhitek alapján tájékozódnak.”

Azt mondja, elsősorban ez volt az oka, hogy elindította a Facebook-oldalt. A varjak becsapdázása ellen petíciót is indított és tüntetést szervezett. A petíciót több mint kétezren aláírták, az önkormányzat pedig leszedte a csapdákat. A tüntetés viszont ekkorra már le volt szervezve, és a közterület-foglalási engedélyt is megkapták: ebből lett végül egy gyors változtatás után az első varjúsimogatás, amit a nagy érdeklődés miatt több másik alkalom követett.

A varjúsimogató események célja tehát elsősorban a nevelés és a varjak egyfajta rebrandingje: „Csomó tévhit és hiedelem él a társadalomban a varjakkal kapcsolatban, vegyük például azt, hogy a népmesékben a varjúk mindig gonosz szereplők. Ezeknek a rossz beidegződéseknek a lebontására nem elég egy videó vagy egy poszt, úgy a legkönnyebb, ha valóban találkozunk velük. A célom az volt, hogy a tévhitek helyett valódi információkat kapjanak meg hozzáértő emberektől, és a félelem helyett inkább a kíváncsiság vezesse az embereket.”

Ilyen tévhit Pintér szerint az is, hogy a varjak miatt nincsenek rigók a városban. A valóságban a varjak élelmének csupán 2%-a származik a rigófészkek kifosztásából. Pintér azt mondja, a rigók sokkal inkább az emberi tevékenység miatt szorulnak ki a városokból. A rigók ugyanis bokrokba rakják a fészküket, ha pedig ezeket az ember kivágja, a helyüket leaszfaltozza, akkor nem csoda, hogy a rigók is eltűnnek.

Mint mondja, az állatmentés Magyarországon 90%-ban a civilek kezében van, az állam csak nagyon korlátozottan száll be ebbe. Ez azt is jelenti, hogy szinte teljesen önkéntes alapon megy: a civilek saját pénzükből és saját időből végzik az állatok mentését.

Ez a helyzet Veres Dóri esetében is, aki a ReCrowery néven futó varjúmentő szolgálatot vezeti. Ő a nap 24 órájában fogadja otthonában a mentett varjakat: kezeli a beteg, megsérült állatokat és felneveli a fiókákat. Azt mondja, volt olyan is, hogy egyszerre 80 varjú volt az általa kialakított két röpdében, most „csak” 30-nak viseli gondját. „Nekem a varjú nagyon emberi, már ha az embert alapvetően pozitívként kezeljük. Saját kis társadalmuk van, kapcsolatokat tartanak. Sokszor mondják azt is, hogy a varjú durván viselkedik, amikor védi a fiókáit. Miért, az ember hogy viselkedik, ha védi a gyerekeit?”

A varjúsimogatás-főszervező Pintér azt mondja, érezhetően növekedik az érdeklődés. A legutóbbi, két héttel ezelőtti eseményen százan is lehettek és egyre többen jelentkeznek adományokkal vagy éppen önkéntesnek. Idén már gyerektáborral is készülnek, két hét múlva pedig újabb simogatással várják az érdeklődőket, ugyanígy a lezárt pesti alsó rakparton.