Ki fogja megtéríteni az Árpád hídi balesetben keletkezett kárt, és mi lesz a nyomozással a taxirabló halála után?

Legfontosabb

2024. július 5. – 16:50

Ki fogja megtéríteni az Árpád hídi balesetben keletkezett kárt, és mi lesz a nyomozással a taxirabló halála után?
A Toyota Camry taxi az Árpád hídon, 2024. július 3-án – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a szerda esti budapesti autós ámokfutás elkövetője is meghalt az Árpád hídon történt súlyos balesetben, a rendőrség várhatóan lefolytatja az ügyben indított eljárásokat, a kártérítéssel kapcsolatban pedig még a mostanihoz hasonló ritka esetekben is egyértelműek a szabályok, válaszolta kérdésünkre Herpy Miklós közlekedési ügyvéd.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint este tíz óra körül a híd mellett található Tavasz utcából rabolták el azt a Toyota Camry taxit, amelynek vezetője a nyitott autó mellett állt, amikor odalépett hozzá egy férfi. Az illetőt aznap hajnalban zavart viselkedése miatt vitték be a III. Kerületi Rendőrkapitányságra, és bár kis mennyiségű kábítószert találtak nála, illetve szervezetében is, végül elengedték. Miután a férfi késő este váratlanul bepattant a Tavasz utcában álló taxi sofőrülésére, rövid dulakodás kezdődött. Az autó gazdája megpróbálta megakadályozni, hogy elhajtson az autóval, de az illető erősebbnek bizonyult nála.

A Blikk megtalálta az ellopott taxi tulajdonosát, aki részletesen elmesélte, hogyan próbálta megakadályozni, hogy elvigye a Toyotát a 43 éves, erős testalkatú férfi, ám nem bírt vele. Arra számított, hogy az autóba épített rablásgátló miatt hamarosan megáll majd az autó, de a baleset már ez előtt megtörtént. A típust kulcs nélküli indítási rendszerrel is ellátták, ezért csak akkor lehet elindítani, ha a közelben van az ehhez szükséges elektronikus kártya. A Toyo Team Garage szerviz szerint amennyiben a Camry gazdája nem kapcsolta le a gyújtást a kiszállás előtt, a rabló akár úgy is képes volt elvinni az autót, hogy az indítókártya mindvégig a sofőr zsebében volt. Ez a rendszer csak a következő leállítás után tilt le, ha nem érzékeli a kártyát, így a beugrásos módszerrel ellopott mai Toyoták menet közben sem állnak le.

A márka magyarországi importőre szerint erre a furcsaságra egy európai biztonsági előírás ad magyarázatot. A jogalkotó szerint bizonyos közlekedési helyzetekben, például előzés közben vagy egy vasúti átjáróban balesetveszélyt okozhatna, ha egy ellopott autó hirtelen megállna. A Toyota a megkötés ellenére tervez olyan rendszert, amellyel távolról is leállíthatók lesznek ezek az autók, de ennek piacra kerülésére még várni kell, tette hozzá az importőr.

Miután az óbudai rablónak sikerült elindítania a taxit, a menetiránnyal szemben hajtott fel az Árpád hídra, ahol egy Hyundaijal ütközött össze a lehajtón. Ennek utasai nem sérültek meg, és az ellopott Camry is mozgásképes maradt. Egy, a híd túloldalán közlekedő autó internetre feltöltött fedélzeti kamerás felvétele szerint a Toyota nagy sebességgel folytatta útját a hídon, mielőtt a Népfürdő utcai felhajtó közelében összeütközött a Pest irányából érkező Suzuki Ignisszel.

Az ebben ülő, a Schadl-ügyben tanúként meghallgatott férfi, illetve a mellette ülő nő meghalt. A Suzukiba hátulról belerohant egy Škoda Octavia taxi, amelynek utasai közül ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg.

A taxit elrabló férfi szintén meghalt a balesetben, ám Herpy Miklós szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja, valamint halálos közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást is lefolytatja. Az ügyvéd arra számít, hogy amennyiben a férfi boncolásakor az derül ki, hogy szervezetében kábítószer volt az eset idején, akkor a közúti baleset okozása helyett bódult járművezetés miatt nyomoznak majd, ám a törvény szerint végül a büntetőeljárást megszüntetik az elkövető halála miatt.

Bár felvetődhet, hogy a történtek miatt senki nem fizet majd kártérítést az elrabolt taxi gazdájának, a Toyotával okozott baleset vétlen résztvevőinek, illetve a Suzukiban elhunyt férfi és nő családjának teljes kártérítés jár. Herpy Miklós szerint az ilyen esetekről rendelkezik is a magyar jog: az eltulajdonított taxi kötelező biztosításának terhére térít majd a biztosító a Škoda Octavia taxi gazdájának és utasainak is, illetve erre számíthat a Hyundai tulajdonosa is.

Herpy Miklós arra számít, hogy az erőszakkal elvett Toyota taxi biztosítója nem hajthatja be utólag a kifizetett összeget a balesetet okozó férfi örökösein. Ha pedig casco is volt a Camryn, akkor az ügyvéd szerint nagyon valószínű, hogy az alapján szintén köteles lesz fizetni a társaság, de ez a szerződés részleteitől is függ. Később viszont az ez utóbbi terhére kifizetett összeget, sőt, a casco önrészét is behajthatják az ámokfutó örökösein. Casco hiányában a toyotás teljes kárát szintén követelheti a társaság az okozó hozzátartozóitól, de csak a baleseteket okozó férfi hagyatékának mértékéig. Amennyiben az illetőnek nincs örökölhető vagyona, úgy a biztosító később sem tudja majd visszaszerezni a Toyota károsult gazdájának kifizetett pénzt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!