Gyurcsány a 444-ről: A lap politikai ellenfelünk

2024. június 29. – 11:11

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hosszú Facebook-posztban fejtette ki szombat reggel, hogy miért tekinti mostantól a 444.hu-t pártja politikai ellenfelének.

A történet előzménye, hogy a 444 gúnyos véleménycikket közölt Gyurcsány a napokban megjelent interjújáról, amelyben annak hátterét magyarázza, miért nem mond le a párt vezetéséről a gyenge választási eredmény után. Az írás kiverte a biztosítékot DK-s körökben, mert szerintük túllépett egy határt. A párt véleményét általában megjelenítő Nyugati Fényben lehoztak egy cikket arról, hogy állítólag mozgalom indult a lap előfizetéseinek lemondására, ezzel már orientálva az olvasókat a 444-hez való hozzáállásban. A 444 válaszként újabb publicisztikát közölt, amelyben azt írták, hogy a volt miniszterelnök pártja nekiment a szabad sajtónak, amely Gyurcsány szerint túlságosan középen áll (vagyis nem támogatja kifejezetten a hazai ellenzéki pártokat), ez a fejlemény pedig nem nagy segítség a hazai, amúgy is megtépázott sajtószabadságnak.

Gyurcsány erre válaszolt szombat reggel, terjedelmes posztja szerint nincs vita abban, hogy a szólásszabadság szent és sérthetetlen, az eredeti 444-cikk azonban szerinte inkább „vérhányás”-nak minősül, amely „hazug, emberi becsületet sértő” elemeket tartalmaz. Miközben a véleménynyilvánítás egy újságban „lehetséges és legitim másodlagos célja a befolyásolás”, a 444-nek a sarkos vélemény közlése előtt tárgyilagos, tényszerű beszámolót kellett volna közzétennie az ő érintett szerepléséről – állítja Gyurcsány Ferenc azt indokolva, miért üzen gyakorlatilag hadat a 444-nek.

A DK elnöke arra jut, hogy a lap „nem kívánta azt a lehetőséget megadni az olvasóinak, hogy maguk alkossanak véleményt az interjúban elhangzottakról”, ezzel pedig „harcra lépett” a párt ellen. Gyurcsány szerint ehhez joguk van, és „a vérhányást újságírásnak tekintő lapnak is helye van a magyar nyilvánosságban”, ugyanakkor a pártjának is joga van cserébe ahhoz, hogy „ezt a valamit ne újságnak, hanem a romlottság és a rombolás fertőző gócának” tekintse. A szövegben konkrétan az áll:

„A lap politikai ellenfelünk”, és „magára valamit adó ember szerintünk undorral elfordul egy ilyen laptól”.

A DK a napokban szokatlanul heves akcióba lendült a közösségi médiában, nemcsak a párt elnöke, de a többi ismert politikusuk is szabályos kommentháborút folytat éppen mindenki ellen, aki arról posztol, hogy Gyurcsány Ferencnek érdemes lenne távoznia a közéletből. Hogy mi lehet a célja ennek a stratégiának, azt itt elemeztük részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!