Orbán Ráhel szerint Budapest a megfizethető luxust képviseli, már csak a turisták összetételén kell dolgozni

2024. június 28. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen drágultak a klasszikus nyugat-európai úti célok, ez pedig helyzetbe hozhatja a luxusszínvonalat megfizethető áron kínáló budapesti szolgáltatókat – erről beszélt Orbán Ráhel a Trend FM Turizmus.com című műsorában. A beszélgetést a Vg.hu szemlézte.

Orbán szerint Budapesten már rég nem a turisták számán, hanem azok összetételén kell dolgozni, hogy „az évről évre egyre jobb számokat produkáló fővárosunk ne csak olcsó desztinációként és bulihelyszínként éljen a köztudatban”.

Orbán a BDPST Group kreatív igazgatójaként nyilatkozott a műsorban. Tiborcz István a BDPST-n keresztül tulajdonolja a nemrég nemzetközi influenszereket is megbuliztató szállodáit, például a Gellért Hotelt, a belvárosi Dorothea Hotelt vagy a D8 Hotelt. Tiborcz hotelbirodalmát ebben a cikkben mutattuk be.

Orbán Ráhel a Dorotheáról azt mondta, az nem luxusszálloda, hanem az elérhető, megfizethető luxust képviseli, és bár érzetében, élményében, dizájnjában nincs lemaradva versenytársaitól, az árazásban nem hozza a nyugat-európai ötcsillagos hotelek szintjét. „Egy ugyanilyen színvonalú és lokációjú szállodáért Párizsban ma egy nullával többet kell fizetni” – mondta.

Bár a megfizethető luxusszállodák számával elégedett, a luxusvásárlás lehetőségét hiányolja a fővárosból. Szerinte ha több luxusüzlet lenne Budapesten, az jelentősen meghosszabbíthatná a tartózkodási időt, és jelentős pluszbevételt is jelentene.

Az interjúban egyébként azt is elmondta, a nyár végén kezdődik a Gellért Hotel felújítása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!