A DK szóvivője szerint lesz még 1,5 millió szavazója a pártnak

2024. június 28. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz budapesti kerületben, nyolc megyei jogú városban, illetve számos kisebb településen adott polgármestert a Demokratikus Koalíció önállóan vagy egy közös jelölt támogatásával, ezért nem tekintik rossznak a június 9-i választáson elért 8 százalékos eredményt Barkóczi Balázs pártszóvivő szerint, derült ki a képviselő ATV Egyenes Beszéd című műsorának adott csütörtök esti interjújából.

Bár a párt gyenge szereplése után sokan Gyurcsány Ferenc elnök lehetséges távozására, illetve esetleges visszavonulására számítottak, Gyurcsány két héttel a választás után egy negyvenhárom perces videóban értékelte a történteket. Bejelentette, hogy nem mond le posztjáról, és a párt vezetése is változatlan marad. Mint kifejtette: „Úgy látjuk, hogy a mai helyzetben ez a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata. Ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk.”

A DK szintén gyorsan megtalálta a megfelelő kommunikációs megoldást a helyzet kedvezőbb értelmezésére. Eszerint az MSZP lejtmenete azután kezdődött, hogy Gyurcsány 2009-ben távozott a miniszterelnöki székből, sőt, Barkóczi a Fidesz kétharmados választási eredményeit is ennek tulajdonította.

Barkóczi szerint bár a mostani választáson alig több mint 360 ezren ezren szavaztak a DK-ra, a párt maradt az utolsó értelmezhető baloldal erő Magyarországon, amely valódi alternatívát nyújt a Fidesszel, illetve Magyar Péterrel szemben. Magyarral kapcsolatban felidézte, hogy tizennégy évig a rendszernek dolgozott, ezzel szemben a DK az igaz úton jár, és több olyan párt is felbukkant már, amely gyurcsányozással kezdte politikai karrierjét, később viszont eltűnt. Az interjú talán legerősebb állítása az volt, amikor Barkóczi hangsúlyozta, meg fogják védeni a DK meglévő szavazóit, és számuk lesz még több mint 1,5 millió.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!