Mégsem maradhat a BKK felügyelőbizottságában a letartóztatott óbudai alpolgármester

2024. június 28. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Mégsem maradhat a BKK felügyelőbizottságban Czeglédy Gergő, Óbuda MSZP-s polgármestere, aki a gyanú szerint érintett egy, az önkormányzattal összefüggésbe hozott korrupciós ügyben, aminek keretében százmillió forint kenőpénzt is átvett. A főváros kiadott egy közleményt, miszerint Karácsony Gergely főpolgármester visszahívta a tisztségéből a politikust – írja a 24.hu.

Czeglédy egyhónapos letartóztatását előző héten rendelték el, ezután merült fel, hogy mi lesz az által betöltött pozíciókkal. Az óbudai alpolgármester tagja a BKK hattagú felügyelőbizottságának is. A Főpolgármesteri Hivatalt korábban megkérdezték, hogy visszahívják-e tisztségéből Czeglédyt, de csak annyit közöltek: a Fővárosi Közgyűlés nyári hónapokban nem tart ülést. Tehát úgy nézett ki, hogy még akár hónapokig is felügyelheti a fővárosi céget.

Pénteken végül mégis kiadtak egy közleményt, amiben jelezték Czeglédy visszahívását a bizottságból. A döntést azzal magyarázták, hogy bár nincs ülési időszak, halaszthatatlan esetben a szervezeti és működési szabályzat szerint a főpolgármester jogosult a közgyűlés hatáskörébe tartozó egyes kérdésekben döntést hozni. Ez meg is történt, Czeglédy megbízása megszűnt,

így a BKK felügyelőbizottsága az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásáig öt taggal működik tovább.

Czeglédy Gergőt egyébként a június 9-i önkormányzati választáson újra egyéni képviselővé választották a III. kerületben, vagyis októberben újabb ötéves mandátuma kezdődhet meg. A szabályozás alapján az önkormányzati képviselő akkor veszíti el a megbízatását, ha egy évig nem jelenik meg a testületi ülésen.

A Központi Nyomozó Főügyészség márciustól folyamatosan hajtott végre letartóztatásokat, lefoglalásokat és házkutatásokat az ügyben, melynek vádlottjai a gyanú szerint fiktív szerződéseket köthettek Óbuda önkormányzatával. A KNYF információi szerint az egyik vádlott az általa vezetett cégek fiktív szerződésein keresztül több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a vádlott cégei által birtokolt reklámberendezések fennmaradása, további reklámcélú használatához, illetve hasznosítása érdekében. A korrupciós ügynek jelenleg tíz gyanúsítottja van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!