Újabb sajtópert vesztett el Orbán Viktor

2024. június 27. – 07:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Hírklikk ellen indított pert is elbukta első fokon Orbán Viktor, emellett pedig 497 125 forint perköltséget is ki kell fizetnie, valamint 36 ezer forint bírósági illetéket is rendeznie kell – írja a Média1. A lap beszámolója szerint azért kellett ilyen sokáig várni a döntésre – más lapok esetében már májusban megtörtént ez –, mert a miniszterelnök jogi képviselői nem a területileg illetékes bíróságon perelték be a Hírklikket, ezért előbb át kellett tenni az ügyet.

Orbán magánszemélyként perelt be több szerkesztőséget, miután azok szemléztek egy Sparról szóló cikket. Az Economx vette észre a Spar Austria-csoport vezérigazgatójával készült interjút, amiben Hans Reisch arról beszélt, hogy a Spar átalakította működését, és Svájcba menekítette magyarországi vagyona egy részét, nehogy Orbán Viktor oligarcháinak kezébe jusson a cég. Az interjúból készült szemlét több lap is átvette, amelyeket Orbán ugyanúgy beperelt. A beperelt lapok között van a 24.hu, a 444.hu, a Klubrádió, a Magyar Narancs, az Economx, az Index, az Rtl.hu és a Hírklikk is.

A Fővárosi Törvényszék a szerdai tárgyaláson megállapította, hogy a Hírklikk jogszerűen szemlézte a lapban megjelent állításokat, és szerintük jogszerűen jelentek meg az osztrák üzletember szavai. A bíróság megállapítása szerint Orbán Viktor közszereplő, akinek tűrési kötelezettsége van, és a sajtóban emlegetett családtagja is annak minősül. A megjelent mondat ugyan tényállítás, de a sajtónak be kellett számolnia az üzletember mondatairól, a cikk pedig egy közügy megvitatásáról szól. A bíróság szerint akkor is tűrnie kellene Orbánnak, hogy mit szemléztek, ha családtagja nem lenne közszereplő. Az ítélet ellen Orbán Viktor még fellebbezhet.

Orbán Viktor eddig a magánszemélyként indított perek többségét elvesztette első fokon, a 444.hu ellen indított pertől azonban végül pár órával a tárgyalás előtt visszalépett. A Klubrádió elleni pert megnyerte, de a csatorna fellebbezést nyújt be. A Média1 úgy tudja, hogy a Orbán a Pécsi Stoppal szembeni döntés után fellebbezést nyújtott be, a többi ügy folytatása egyelőre nem ismert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!