Felgyorsítják a pótkocsis teherautókhoz szükséges jogosítvány megszerzését

2024. június 18. – 19:44

Másolás

Vágólapra másolva

Az eddigi kettő helyett egy lépcsőben meg lehet majd szerezni a C és E kategóriás vezetői engedélyeket Magyarországon, így lényegesen gyorsabbá válik a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű nehézpótkocsit vontató teherautók vezetéséhez szükséges engedélyek megszerzése, derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményéből.

A változás hátterében egy rendeletmódosítás áll, amely lehetővé teszi, az érvényes B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező tanulók a C és CE kategóriákat egyszerre magába foglaló tanfolyamon vegyenek részt. A jelentkezés további feltétele, hogy már letelt az autóvezetéshez szükséges B kategória megszerzésétől számított első két év. Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak C kategória birtokában lehetett megszerezni.

A szaktárca előzőleg már felgyorsította az autóbuszok vezetéséhez szükséges D kategóriás engedélyek megszerzését, így az ehhez szükséges tanfolyamot B kategóriás jogosítvány birtokában is el lehet kezdeni. Ezt megelőzően a D kategóriás jogosítvány előfeltétele a C kategóriás vezetői engedély volt, ahogy erről cikkünkben részletesen olvashattak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!