MCC-s diákokkal fotózkodott Magyar Péter Brüsszelbe menet a reptéren

2024. június 17. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter a kormányhoz közel álló Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) diákjaival fotózkodott a reptéren – derül ki a Tisza Párt alelnökének Facebook-bejegyzéséből.

„Indulás Brüsszelbe a néppárti frakcióülésre. A reptéren, az MCC-s diákok szerint is árad a TISZA” – írta Magyar Péter a feltöltött képhez.

A kép alá Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is kommentelt, aki két dolog miatt örül a képnek. Azt írja:

  • „1. Eddig minden nyilvános megszólalásodban gátlástalanul, penetráns módon hazudoztál az MCC-ről. Akkor ezt egyszer és mindenkorra be lehet fejezni. Eddig ugyanis ”janicsároztad„ őket, most meg máshogy akarod a politikai céljaidra felhasználni a diákokat!
  • 2. Szép történet lesz, amikor majd együtt végignézzük, ahogy ugyanezzel a forradalmi lendülettel belemasírozol a Néppárt háború-, migráció- és genderpárti vonalába. Brüsszeli tanulmányút a javából!”

A Tisza Párt alelnöke hétfőn reggel szavazást tett közzé a párt honlapján arról, hogy legyen-e európai parlamenti képviselő a következő ötéves uniós ciklusban. Magyar Péter és a néppárt között már korábban elkezdődtek a tárgyalások. Múlt hét pénteken Budapestre látogatott Manfred Weber, a jobbközép Európai Néppárt (EPP) elnöke és európai parlamenti frakcióvezetője. Weber találkozott Magyar Péterrel, akivel arról tárgyalt, hogy a Tisza Párt hét megválasztott európai parlamenti képviselője miként tudna csatlakozni a néppárti frakcióhoz.

A bökkenő csak az, hogy a Tisza Párt felvételével egy frakcióba tartozna Magyar Péter pártja és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP). A Fidesz 2021-ben távozott a kizárása felé haladó frakcióból, ahol már felfüggesztették, majd a csoport mögött álló európai pártcsaládból is kilépett, de a KDNP-s Hölvényi György bent maradt mindkettőben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt múlt héten, hogy kizárt, hogy a Tisza Párt és a KDNP is tagja legyen a néppártnak.

A Magyar Péter által közzétett képről nem csak az derül ki, hogy a Tisza Párt alelnöke tárgyalni megy Brüsszelbe. Meglepő lehet, hogy ellenzéki politikusként MCC-s diákokkal fotózkodik. A kormányközeli MCC-ről külön cikksorozatot indítottunk a Telexen. Az MCC-t fenntartó alapítvány vagyona 2020 előtt elhanyagolható volt, akkor azonban hirtelen több százmilliárd forintos részvényportfóliót és több mint százmilliárd forintot kapott – ez egyben annyi, amennyit az állam évente a teljes felsőoktatásra szokott költeni. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) néhány éven belül 10 ezer diákot kíván tanítani a Kárpát-medencében, általános iskolásoktól az egyetemistákig. A diákoknak nagyvonalú ösztöndíjakat, kiváló kollégiumi elhelyezést és ingyenes táborokat kínálnak, ezek miatt az intézményben tanulni kivételes luxusnak is tűnhet. Az MCC-ről szóló cikkeinket ide kattintva olvashatja.

Cikkünk frissült Orbán Balázs hozzászólásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!