Reagált a DK Vitézy vékonytollas vádjaira

2024. június 15. – 12:23

Másolás

Vágólapra másolva

Hazugsággal vádolja a DK Vitézy Dávidot, aki azzal vádolta a pártot, hogy szándékosan manipulálták a választást azzal, ahogyan kihúzták Szentkirályi Alexandra nevét a szavazólapról. A DK szerint valójában a Fidesz manipulálta azzal a választást, hogy utolsó pillanatban léptették vissza a jelöltjüket.

„A Demokratikus Koalíció szerint Vitézy Dávid a szavazatok újraszámlálását követő viselkedésével, hazugságai özönével végképp bebizonyította, hogy valójában a Fidesz jelöltje volt Budapesten. Egy fideszes ugyanis képtelen elfogadni a vereséget, hazudozik és másokat vádol a saját bűneivel. Szerencsére Budapest választópolgárai átláttak a szitán, és ismét a demokratikus ellenzék jelöltjét, Karácsony Gergely választották főpolgármesterüknek” – áll a párt közleményében.

Az idei főpolgármester-választás elképesztő izgalmakat hozott. Az LMP támogatásával induló, majd Szentkirályi visszalépése miatt Fidesz-támogatást kapó Vitézy mindössze pár száz szavazattal maradt alul a regnáló főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel szemben. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) újraszámlálást rendelt el a szoros eredmény és a Szentkirályi kilépése okozta szavazólapos félreértések miatt, amit végül mindössze 41 szavazattal ismét Karácsony nyert meg.

Vitézy korábban jogorvoslattal élt az Erzsébetvárosi és az Újpesti szavazatok miatt, mert szerinte túl vékonyan húzták át Szentkirályi nevét a szavazólapokon, ezért sokan tévesen szavaztak. A jogorvoslatot végül elutasította a NVB.

Cikkünk megjelenése után Nagy István, Újpest fideszes alpolgármestere kitett egy számlát 192 db vékonyan fogó golyóstollról, amit azután vásárolt meg az újpesti önkormányzat, hogy Szentkirályi visszalépett. Szerinte ez a bizonyíték arra, hogy szándékosan vékony áthúzással zavarták össze a választókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!