Vitézyék szerint a IV. és a VII. kerületben kiemelkedően sokan szavaztak érvénytelenül

2024. június 14. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Vitézy, mielőtt beadta fellebbezést, adatokat mutatott be, amelyeken látszik, hogy 78 százalékkal több az érvénytelen szavazó, mint a fővárosi listán, a IV. és a VII. kerületben pedig kiemelkedően sokan szavaztak érvénytelenül. Erre a két kerületre fókuszálva Vitézy óriási aránytalanságokról beszélt, illetve arról, hogy viszonylag kevés egyezés van a két kerület között. Vitézyék azt is vizsgálták, hogy van-e összefüggés a Tisza Párt támogatottsága és az érvénytelen szavazatok között. Arra jutottak, hogy nincsen.

Vitézy szerint ennek oka, hogy nem volt egységes fővárosi eljárásrend arra, hogyan húzzák ki a visszalépett Szentkirályit. Volt, ahol alig láthatóan húzták ki Szentkirályi nevét a szavazólapról: ilyen volt a Vitézy által emlegetett IV. és VII. kerület is. Az LMP és a Fidesz által is ajánlott főpolgármester-jelölt szerint ez azt mutatja, hogy a II. kerületben 2,3 százalék, a IV. kerületben 5 százalék volt az érvénytelen szavazatok aránya.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!