A kormány a kampányhajrában küldött kampányszagú körlevelet a katolikus plébánosoknak

2024. június 13. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány május 28-án, alig több mint egy héttel az európai parlamenti és önkormányzati választások előtt postázott ki egy olyan levelet a katolikus plébániáknak, melyben a kormánynak a Magyar Katolikus Egyház javára, illetve a katolikus értékrendszerbe illő intézkedéseire emlékeztette az egyházfikat.

A levélhez mellékelték a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós által május végén bemutatott, „Isten, áldd meg a magyart!” című füzetet, mely „a kormány és az egyházak közös eredményeit” ismertette. Így például

  • a nagyszabású templomépítési és felújítási programot,
  • azt a jelenséget, hogy „az egyházi jelenlét mértéke mind a köznevelésben, mind a szociális és gyermekvédelmi területen a többszörösére nőtt 2010 óta”,
  • a házasságkötések számának 2010 óta történt megduplázását, az abortuszok számának megfeleződését és a válások számának harmadával való csökkenését

Ahogy azt a levelet csütörtökön ismertető Gulyáságyú Média megjegyzi, a kormány sem a születések számának tartós csökkenésével, sem pedig a magukat katolikusnak vallók húsz év alatti megfeleződésével nem büszkélkedett.

A füzet kísérőlevelében megbújik a választási prospektusok kötelező fordulata is, miszerint „a megkezdett munkát természetesen folytatni szeretnénk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!