Juhász Imre lett az Alkotmánybíróság elnöke

2024. június 11. – 14:44

Juhász Imre lett az Alkotmánybíróság elnöke
Juhász Imre alkotmánybíró Fiume – egy középkori város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában című könyvének bemutatóján Budapesten, az Alkotmánybíróság hirdetőtermében 2020. július 14-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A parlament kedden titkos szavazással megválasztotta az Alkotmánybíróság új elnökének Juhász Imrét, aki le is tette az esküt.

Juhász Sulyok Tamást váltja, aki három hónapja Magyarország államfője lett, miután Novák Katalin a kegyelmi ügy kirobbanása után lemondott.

A Fidesz eredetileg Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölték a megüresedő helyre, de Trócsányi nem vállalta a felkérést. Sulyok államfővé kinevezése után az Alkotmánybíróságot ideiglenesen Salamon László vezette.

Juhász Imre 2013 óta az Alkotmánybíróság tagja, eredetileg 12 évre választották meg, azaz elnökként is legfeljebb tíz hónapig, azaz 2025. április 3-ig tarthatja meg a pozícióját.

Juhász az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1986-ban. 1989-ben jogi szakvizsgát tett. 2000-ben európai jogi szakjogász másoddiplomát szerzett. 2011-ben megkapta a Ph.D. fokozatot.

Az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékén 1986 és 1992 között egyetemi tanársegéd, 1992-től egyetemi adjunktus, 2018-tól egyetemi docens. 1991-től 2013-ig ügyvédként is tevékenykedett.

Az 1990-es évek első felében – délvidéki és erdélyi menekültek jogi képviseletének ellátásával – részt vett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által szervezett jogvédő programban. Alapító tagja volt a 2006-os őszi tömeges emberi jogsértések okainak feltárására létrehozott Civil Jogász Bizottságnak (CJB), ami az őszödi beszéd kiszivárgása utáni utcai demonstrációkat és az arra adott rendőri válaszokat vizsgálta.

2013. január 1-től Magyarország képviseletében az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának tagja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!