Németország: a CDU ünnepel, az AfD bejött másodiknak, Scholzék csalódottak

2024. június 10. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez


A 400 választókörzetből mindegyikben van már eredmény Németországból, ahol az Európai Unió hivatalos honlapja szerint a konzervatív Kereszténydemokrata Néppárt (CDU) áll az első helyen 30,3 százalékkal. Mögöttük a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) áll 15,6 százalékon, az Olaf Scholz kancellár-féle szociáldemokrata SDP pedig csak harmadik 14,1 százalékkal. A hárompárti kormánykoalícióban szintén részt vevő Zöldek 12 százalékon állnak. A legkisebb koalíciós partner FDP 5,3 százalékot ért el.

A németországi adatokról bővebben itt írtunk.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!