Magyar Péter: A jóisten mentsen meg az Orbán utáni Fidesztől, mert az még rosszabb lesz

2024. június 7. – 19:03

Másolás

Vágólapra másolva

Innen is üzenem Rogán Antalnak, tudom a fedőnevét az akciónak, aminek az a célja, hogy minél magasabb szinten építsenek be embereket a Tisza Pártba.

Mondta Magyar Péter két hónapja tartó kampánykörútjának 181. állomásán, Esztergomban a 24.hu interjújában – ami még Szentkirályi Alexandra fideszes főpolgármester-jelölt pénteki visszalépése előtt készült. A politikus szerint mindkét oldalról próbáltak embereket beépíteni a Tisza Párt – május elején visszavont – megyei listáiba. Magyar a lapnak megerősítette, hogy EP-listavezetőként sem akar európai parlamenti mandátumot, de azt még nem tudja, hogy beül-e a fővárosi közgyűlésbe. Alapvetően itthon akar maradni a pártépítés érdekében – a választás után több ezer új taggal fog bővülni a Tisza Párt, de korábbi hibák tanuláságait levonva megígérte, hogy a párttagokat átvilágítják majd.

Magyar az interjúban önmagát „olyan csávó”-ként jellemezte, aki „valamiért belekerült ebbe a helyzetbe, maga sem tudja, hogy pontosan miért, és belátta, hogy ez egy egyirányú utca, ahonnan nem tud visszafordulni – de már nem is akar”. Önmagát egészen addig minden idők legnagyobb lejáratókampányának célpontjaként említette, amíg az interjúkészítők nem emlékezették a Juhász Péter és Vona Gábor elleni rágalomhadjáratokra.

Saját politikai ébredéséről hosszasan beszélt. Sokáig azt hitte, „hogy vannak hibák meg korrupt politikusok, de legalább a jó szándék megvan a kormányban”; azonban ez a hite mára eltűnt. Régi énjét is a rendszer visszásságainak belső kritikusaként írta le, állítása szerint még a Diákhitel Központ szilveszteri bulijai is arról szóltak, hogy „számonkértem dolgokat, mert hittem abban, hogy lehetne ezt másképp csinálni, és akkor is hatalomban maradhatna a Fidesz, csak egy jobb országban élnénk”. Egyszer állítólag Orbán Balázzsal is volt egy szilveszteri veszekedése.

Ha Novák Katalin nem ad kegyelmet K. Endrének, és nincs a pedofilbotrány, akkor Magyar Péter állítása szerint az európai parlamenti választásig, „amíg a volt feleségem vezeti a Fidesz kampányát”, nem lépett volna ki. Gulyás Gergelynek egy évvel korábban azonban elmondta, hogy utána kilép, a kancelláriaminiszter

kiröhögött, és azt mondta, csináljam csak, úgysem fog senkit érdekelni.

Szerinte a Fidesz egyébként is „ott csúszott félre, amikor olyan emberekkel lett tele, főleg középvezetői szinten, akiknek semmilyen ideológiai töltete nincsen”, mert régebben voltak belső viták. Ellenben „a fiatal titánok pedig – akik már nem annyira fiatalok, meghíztak és meggazdagodtak – csak a saját érdekeiket nézik”. Ezért ma már azt mondja:

a jóisten mentsen meg az Orbán utáni Fidesztől, mert az még rosszabb lesz, mint ez.

Mészáros Lőrinccel emlékei szerint összesen kétszer találkozott, „köszöntünk egymásnak, nem beszéltünk semmiről, nem volt semmilyen viszonyunk”. Őt egyébként nem gyűlöli, mivel „senki sem gondolhatja, hogy övé a nevén lévő 1000 milliárd forintnyi vagyon, legfeljebb annak egy kisebb része”.

Magyar ugyan már kiábrándult Orbán Viktorból, de továbbra is egy nemzetközi vízióval rendelkező politikusnak tartja őt:

Európában Orbán Viktor sokfelé népszerű, és az emberek körében sokkal népszerűbb, mint a politikusok között, mert vízióval rendelkező politikusokból – amilyen Helmut Kohl vagy Francois Mitterand volt – hiány van.

Védelmébe vette a 2018-as, ún. Sargentini-jelentés ellen a magyar állandó képviselet munkatársaként kifejtett munkáját. A magyar kormányt kritizáló EP-állásfoglalásban ugyanis szerinte „a huszonvalahány pontból húsz hülyeség volt, vagy nem volt benne hatásköre az uniónak, vagy teljes tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, vagy nyilvánvalóan a magyar ellenzék diktálta a szöveget. Mindez hiteltelenítette azt a néhány pontot, ami fontos volt: a média ügyét, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupciót”. Az Európai Uniót összességében így jellemezte:

Az Európai Uniónak sok hibája van, de egy klub tagjai vagyunk. Viszont ma is azt gondolom, hogy nincs szükség föderális Európára, különösen nem úgy, hogy valakik ezt kitalálják, az erőszakos globalizmust nem szeretem, hiszek abban, hogy erős tagállamokra van szükség, és abban is, hogy a kormányt Magyarországon kell megdönteni, demokratikus választáson, és nem Brüsszeltől meg Washingtontól várni a megoldást.

Ami a megoldást, azaz a kormány leváltását illeti: Ugyan egy (parlamenti) választási győzelem esetén a kétharmaddal bebetonozott tisztségviselőket nem lehetne elmozdítani, de Magyar szerint nem is kell; szerinte ugyanis „a Fideszt a propaganda tartja életben”, ezért – lengyel mintára – a propaganda elleni lépésekkel kezdené a NER lebontását.

A médiahelyzetről való fejtegetések belefutottak abba a kijelentésbe, miszerint „Nincs valóban független sajtó, mindenki valamilyen érdeket szolgál”, azonban amikor a kérdezők a meglehetősen súlyos állítás kifejtésére kérték Magyart, akkor előbb finomította az állítást: „Mondjuk akkor azt, hogy nagyon ritka, ha egy szerkesztőségben szabadság van”. Majd amikor ebbe is belezavarodott, akkor feltette a kérdést a kérdezőknek: „Miért erről beszélünk, és miért nem akarnak a lényegről beszélni?”

Politikai elképzeléseiből azt hangsúlyozta, hogy

  • jöjjenek Magyarországra az uniós pénzek, és azokat „optimálisan használjuk fel”;
  • a fiatalokat haza kell csábítani;
  • hisz a szakmaiságban, amit nem bolsevista trükknek tart, mint Csurka István;
  • teljesen másfajta politikai kultúrát akar meghonosítani.

Magyar vidéki rokonai, vidéki látogatásai miatt a magyar vidék néhány problémájával korábban is találkozott, de országjárása során „rengeteg olyan gonddal találkozott”, aminek mélységével addig nem szembesült.

A szép szavak ellenére a vidék haldoklik, és ürülnek ki a falvak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!