Soproni szerint átláthatóság, szabadság és bevonás terén jelentősek az eredményeik

2024. június 2. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

A vita következő körében a listavezetők egy általuk választott témáról, a „szívügyükről” beszélhettek két percben. A kört kezdő Soproni Tamás átláthatóságról, szabadságról és bevonásról beszélt, szerinte 2019-ben ezekben a témakörökben volt a legnagyobb elvárás az ellenzéki polgármesterek irányába. Büszke arra, hogy ezen a téren látványos eredményeket értek el. Soproni felsorolta, hogy több olyan intézkedésük is volt, amivel milliárdokat spóroltak a kerületüknek. Büszke arra is, hogy Kerpel-Fronius Gábor vezetésével a főváros bevezette a közösségi költségvetést. Azt kérte, hogy aki azt szeretné, hogy az említett témákban folytassák az eredményes munkát, az a Momentum-listájára szavazzon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!