Soproni: Nem fogom mindig Orbán Viktort szidni, mert minek

2024. június 2. – 22:16

Másolás

Vágólapra másolva

Baranyi Krisztina tartott attól, hogy a partizános adok-kapok itt folytatódik majd, és nem lehet majd a fontos, budapestieket érintő kérdésekről beszélni. Szerint az a probléma, hogy a nagy állami beruházásokkal járó por és zaj miatt korábban kompenzációt fizetett a kormány a kerületeknek, azonban most elvonta tőlük ezt a pénzt, például a Budapest-Belgrád vasútvonal esetében.

Soproni Tamás szerint ők mindig szívesen tárgyalnak a kormánnyak, de sokszor a kormány nem partner ebben. „Nem fogom mindig Orbán Viktort szidni, mert minek, de amikor beleáll Budapestbe, akkor mégiscsak ki kell állnunk.”

A Mi Hazánk jelöltje azt vetette Soproni szemére, hogy nem állíthattak keresztet adventkor. Soproni szerint a zsidó közösséget akarták ezzek abuzálni. Baranyi Krisztina szerint inkább Grundtner ne papoljon vallásosos érzelmekről.

Vitézy üzent még egyet Karácsonynak. Azt mondta, hogy ő mindig kiállt a budapesti forráselvonások ellen, tiltakozott a vasúti vonalak bezárása ellen is, miközben az ellenzéki pártok nem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!