Soproni a kormány és a főváros viszonyáról: A kinyújtott kezünkre lekevernek egy nagy csicskalángost

2024. június 2. – 19:59

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Soproni Tamás elmondta, hogy 358 milliárdot vont el a kormány a fővárostól, a kerületektől például a gépjárműadót vették el. A Fővárosi Kormányhivatal élére pedig kinevezték Sára Botondot, aki Soproni szerint az ellenzéki kerületeket olyanért bünteti, amikért a fideszesek maximum egy kis „ejnyét” kapnak. Soproni Tamás arról beszélt, hogy „ha a kinyújtott kezünkre lekevernek egy nagy csicskalángost, akkor ne várják, hogy sírva a sarokba megyünk”. Hozzátette: ők mindig ki fognak állni a budapestiek érdekében, akkor is ha azt a tárgyalóasztalnál kell tenni, és akkor is, ha „keményebb eszközökhöz kell nyúlni”.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!