A Mi Hazánk listavezetője szerint eddig kiskirályok ültek a közgyűlésben

2024. június 2. – 22:53

Másolás

Vágólapra másolva

Bárkivel együtt tudnak működni, aki nem sértik a nemzeti érdekeket, mondta Grundtner. Szerinte Karácsony a kirekesztő, mert nem hajlandó együttműködni a Mi Hazánkkal. Baranyi Krisztina erre azt mondta, hogy nem nagyon volt olyan kérdés, amiben egyetértettek volna a Mi Hazánkkal. Karácsony megint felhozta, hogy szerinte Vitézy nem határolódott el eléggé a Fidesz rendszerétől. Vitézynek már nem maradt ideje a válaszra, de azért visszaszólt Karácsonynak, hogy ez nem igaz.

Grundtner szerint a korábbi rendszerben „kiskirályok” ültek a közgyűlésben, akik a „szétszaladtak” a listás rendszer bevezetése miatt. Azt mondta, szerinte lesz olyan téma, amiben egyirányba fognak gondolkodni Karácsonyékkal. Vége a vita érdemi részének, jönnek a záróbeszédek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!