Szóltak páran, hogy Erzsike, indulj polgármesternek, te jó lennél

Szóltak páran, hogy Erzsike, indulj polgármesternek, te jó lennél
Bakonyi Józsefné polgármesterjelölt mátraverebélyi otthonában – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Kettő polgármesterünk lesz?” – így csodálkozik ránk egy férfi a bolt előtti lépcsőn ülve Mátraverebélyen. Elmagyarázzuk neki, hogy nem, hanem a jelöltekből van több, heten is vannak, de minket most csak az egyikük érdekel.

Itt indul ugyanis az ország egyik legidősebb* polgármesterjelöltje a Nemzeti Választási Iroda szerint: a 89 éves Bakonyi Józsefné. „Az lesz a polgármester?” – kérdez vissza újra a férfi. Hát, arról majd önök döntenek, feleljük. Gyorsan kiderül, hogy még csak azt sem tudja, kiről beszélünk.

Pedig a Nógrád megyei Mátraverebély nem egy óriási falu, igaz, kettévágja egy gyorsforgalmi út. Az már első látásra feltűnik, hogy éles határ van a két oldal között: az egyik láthatóan kevésbé karbantartott. Bár épp itt áll a felújított gótikus templom is, mellette egy temetővel, ahol az egyik robusztus sírnak még saját napelemes kamerája is van.

Lottózót mi nem látunk, de egy mellettünk leálló kocsiból épp azt keresik. Közben észrevesszük, hogy az utca túloldaláról az egyik ház udvarából nagyon néznek minket. Szappan László rögtön tudja, hogy kiről beszélünk, amikor odalépünk hozzá. „Fiatalabb polgármester kéne ide, nem? Öreg ő már ehhez, nem?” – mondja, félig a kapujára könyökölve. Azt most még nem tudja, kire fog szavazni, de azt igen, hogy több jelölt is van.

Újrázna például a jelenlegi faluvezető, Nagy Attila, de megint próbálkozik a kamupártos Seres Mária is, aki egyszer már volt itt polgármester, aztán az országos politikába próbált átnyergelni. Akkor lett ismert a neve, amikor 2014-ben indult az országgyűlési választáson, de nem érte el a bejutási küszöböt, és a támogatást sem fizette vissza. Ezért 117 millió forint eltulajdonításával vádolják. Utána Gődény György mellett kötött ki. Rajtuk kívül még négyen indulnak, és mind a hét jelöltben az a közös, hogy hivatalosan mindannyian függetlenek.

Mindenesetre Szappan szerint Nagy Attila marad a polgármester. Ekkor jön oda hozzánk két nő is, egyikük pedig nagyon el akarja mondani a véleményét. „Mi ragaszkodunk a régi polgármesterhez. Kit utasított ő el? Senkit. Mondj egyetlen embert a faluban, akihez rossz volt. Van nekünk tej, kenyér, ingyenebéd. Akkor ő rossz?” Rácz Attiláné nem ismeri Bakonyi Józsefnét, de „ő mit akar már? Menjen nyugdíjba. Elindul, aztán meghaldokol közben, aztán megint kell egy másik polgármester. Ő is csak maga felé hajtaná a malmot.” Szappan ekkor közbeszól, hogy 89 évesen már hova hajtaná.

Nincs tehát megegyezés köztük. Ráczné szerint a mostani polgármester a jó, a másik nő szerint Seres Mária, bár a visszafizetetlen kampánytámogatásáról egyikük sem tud. Szappan erre gyorsan rákontrázik, hogy akkor szerinte meg Bakonyi Józsefné lenne a legjobb.

Búcsúzáskor még azt is megtudjuk Rácznétól, hogy Mátraverebélyen „elvetemült állatok” laknak. „Átok alatt élünk, mert itt van a szentföld – mondja, valószínűleg a szentkúti zarándokhelyre gondolva. – Itt minden évben kétszer tragédia történik. Héthavonta meghal valaki valamilyen balesetben. Autóbaleset, drog. Ez azóta tart, mióta Mátraverebély bűnöz. Nagyon sok a rossz ember.”

Mátraverebély látképe és Szappan László otthona kapujában – Fotó: Bődey János / Telex Mátraverebély látképe és Szappan László otthona kapujában – Fotó: Bődey János / Telex
Mátraverebély látképe és Szappan László otthona kapujában – Fotó: Bődey János / Telex

Munka nélkül nem tud élni

Mindenekelőtt a kávét igyuk meg, utána aztán beszélgethetünk, fogad minket Bakonyi Józsefné, amikor belépünk a házába. A kávét már előre megfőzte, így aztán azzal melegítünk be, hogy bár Pásztón született, de Mátraverebélyen él, mióta 1953-ban még Juhász Erzsébetként férjhez ment. Volt könyvelő, könyvvizsgáló és igazságügyi szakértő is gazdasági jellegű pereknél.

Most pedig már 89 éves, de szerinte az indulásában „nincs semmi rossz”, jól bírja magát, hiszen a házát és a kertjét is saját maga tartja rendben.

„Szóltak páran, hogy »Erzsike, indulj polgármesternek, te jó lennél«. Gondoltam, akkor indulok. Elszállt az idő, a gyerekeim és unokáim felnőttek, a nagymamának már nincs feladata. Ha itt lenne körülöttem hat kis unoka, akkor nem jelentkeznék polgármesternek. De munka nélkül, tétlenül nem tudok élni, én a munka bolondja vagyok” – mondja a motivációiról. Közben elém rak egy papírt, amin a falubelieknek írt kampányszövege van, amit egyébként aztán szinte szóról szóra elismétel nekem.

Mi a programja? Ha megválasztanák, első útja a megyei rendőrfőnökhöz vezetne, hogy adjanak egy rendőrt a falunak, cserébe az ingyen kapna egy családi házat. Papot is akar, gyógyszertárat és cukrászdát, ahova délutánonként be lehet ülni kávéra és süteményre. Na meg szép, gaz nélküli udvarokat és veteményeseket – az övében is van mindenféle zöldség. „Arra gondoltam, hogy teremtsünk egy csoda szép falut, aminek ország-világ a csodájára járhat. Verebély olyan szép természeti környezetben van, vétek nem kihasználni.”

De az miért a polgármester feladata, hogy kinek milyen a veteményese? – kérdezem, mire úgy felel: polgármesterként ő tudná ezt a nagy feladatot és összefogást irányítani, de minden lakosnak részt kell vennie benne. „Ha pedig ragyogó rend lesz, akkor jönnek a vállalkozók, ami pénzt jelent: az önkormányzatnak helyi iparűzési adót. Munkahelyeket. Én teljes foglalkoztatottságot szeretnék” – mondja.

Nem ez az első próbálkozása: 1998 őszén már egyszer megválasztották polgármesternek, akkor a Munkáspárttal indult, bár a pártba nem lépett be. „Megkeresett két verebélyi ember a Munkáspárttól, hogy ők engem akarnak indítani. Mondom, indítsanak. De egy tapodtat nem tettem ebben az ügyben, mert volt egy nagy autóbalesetem, és épp felépülésben voltam. Mindent ők intéztek, én csak egyszer mentem ki, akkor is járókerettel.”

Aztán alig egy évvel később, 1999 őszén már fel is oszlatta magát a testület, 2000 januárjában pedig már meg is tartották az időközi választást. Szóval Bakonyiné mindössze egy-másfél évig volt polgármester. „De rendesek voltak, ketten szóltak a testületből, hogy »Erzsike, megmondjuk őszintén, nem dolgozunk veled. Nem vállaltad főállásban a polgármesterséget.«” Mivel akkoriban vállalkozó volt, Bakonyiné csak társadalmi megbízatásban vállalta a polgármesterséget. A testületi MSZP-sek pedig szerinte inkább szoci polgármestert akartak.

Bakonyi Józsefné mátraverebélyi polgármesterjelölt – Fotó: Bődey János / Telex
Bakonyi Józsefné mátraverebélyi polgármesterjelölt – Fotó: Bődey János / Telex

Bár azt állítja, a röpke polgármestersége után ő már ilyesmivel nem foglalkozott, a következő húsz évben mégis többször indult még az önkormányzati választásokon.

  • 2002-ben már független polgármesterjelöltként indult, de alulmaradt az MSZP-s Nagy Attilával szemben, aki most is a falu polgármestere. Bakonyiné képviselőjelöltként is indult, nem került be a testületbe.
  • A soron következő választáson, 2006-ban is próbálkozott polgármesterjelöltként, de megint nem jött neki össze, és képviselő sem lett belőle.
  • 2010-ben kis pihenőt tartott, nem indult semmilyen pozícióért. Helyette a fia indult képviselőjelöltként, be is került a testületbe. (Ekkor lett Seres Mária négy évre polgármester.)
  • 2014-ben aztán visszatért Bakonyiné is a porondra, akkor már csak képviselőjelöltként próbálkozott, de hiába.
  • A legutóbbi, 2019-es önkormányzati választáson már nem indult.
  • Most, 2024-ben nemcsak polgármester-, de képviselőjelöltként is újra megméreti magát.

De ha ennyiszer próbálkozott, és nem jött össze neki, akkor most milyen eredményre számít? – kérdezem. „Ó, istenem, ebből nekem bajom nincs, egy fillérembe sem kerül. Ha nem csinálnék semmit, és csak itt lennék egyedül a négy fal között, akkor már alulról szagolnám az ibolyát.” Szerinte most nincs szüksége semmilyen párthátszélre, mert amiben ő gondolkodik – hogy tiszta, ragyogó község legyen Mátraverebélyből –, ahhoz nem kell neki párt. A többi jelölttel pedig ő nem foglalkozik.

„Nem mondom, hogy biztos megválasztanak, de mérget nem vennék semmire. Ez olyan, mint egy bírósági tárgyalás: csak akkor lesz biztos, mi lesz az eredménye, amikor a pernek is vége van” – mondja már az elköszönésnél.

Nem zavarhatunk

Mivel 2000 óta szinte csak Nagy Attila a polgármester (a négyéves Seres Mária-féle kitérőn kívül), a faluban járva szeretnénk őt is megkérdezni, mit gondol arról, hogy visszatért régi kihívója, a 89 éves Bakonyiné.

A polgármesteri hivatalt megtaláljuk, az épület lépcsőjén Nagy Attilát is. Egy gyors kézfogás után ez a beszélgetés zajlik le köztünk.

Zavarhatjuk egy pillanatra?
Nem, nem érek rá.
Nem ér rá?
Nem. Köszönöm szépen.
Csak az az apropója annak, hogy itt vagyunk, hogy Bakonyi Józsefné a legidősebb polgármesterjelölt az országban, őt nézzük meg.
Helyes, tegyék.

Majd széttárja a karját, és el is tűnik a hivatal ajtaja mögött.

* A cikk korábbi verziójában azt írtuk, hogy Bakonyi Józsefné az ország legidősebb polgármesterjelöltje. Ezt közölte velünk ugyanis az NVI május 7-én. A cikk megjelenése után viszont már azt írták, május 6-a volt a jelöltek bejelentési határideje, utána még négy napig tartott a jelöltek nyilvántartásba vétele. Amikor nekünk május 7-én írtak, még nem szerepelt a nyilvántartásukban Gyurgy 92 éves polgármesterjelöltje, Jelenka György.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!