Gyertyagyújtással emlékeznek meg Sanyiról, Békéscsaba halálra rugdosott közkakasáról

2024. május 22. – 12:46

Másolás

Vágólapra másolva

Gyertyagyújtásos megemlékezést tartanak Sanyi kakas emlékére szerda este Békéscsabán a Munkácsy téren. Az eseményt Kocziha Attila, a város egyik fideszes képviselőjelöltje hirdette meg a Facebookon.

Sanyi több mint négy éve szökött meg a békéscsabai piacról. Azóta többnyire a Munkácsy téren élt, a környékbeliek vigyáztak rá, etették és itatták, gyakorlatilag a város közkakasa lett, néha posztoltak is róla helyi Facebook-csoportokban.

Néhány hete valaki többször is megrugdosta Sanyit, ami után ápolásra szorult. Egy helyi tanya fogadta be, orvosi ellátást kapott, kezdetben úgy tűnt, felépülhet a traumából, de pár nappal később már lehetett sejteni, hogy az élete végéhez közeledik. „Gyengélkedik, már fent lakik a teraszon és egy fotelban érzi jól magát. Hallgatva a madarak csicsergését, pihen. Úgy gondolom, a segitség későn érkezett, már nem tudjuk őt megmenteni. Annyit tehetünk, hogy szeretettel gondozzuk, amíg végleg meg nem pihen” – írta a gondozója egy privát csoportban. Sanyi halálhírét végül kedden jelentették be.

A hírre reagált Kocziha Attila, aki Facebook-bejegyzésében azt írta: „Valószínűleg sokan azt fogják mondani, hogy képviselőjelöltként, főleg a választás közeledtével nem kéne ilyen ügyekkel foglalkoznom vagy a soron következő szavakat használnom, de: mélységesen felháborít az, ami történt. Ez a kis kakas a maga egyszerűségével nem csak azt bizonyította be, hogy a szabadság pusztán döntés kérdése, hanem azt is, hogy a jó cél érdekében a békéscsabai emberek a mai napig képesek összefogni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!