MÁV: A Budapest–Belgrád-vonalnál észlelhető kimosódás nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát

2024. május 22. – 17:53

Másolás

Vágólapra másolva

Amint arról beszámoltunk, a hétfői vihar megrongálta az épülő Budapest-Belgrád vasútvonal környékét. Egy részen annyira kimosta a talpfák alól a murvát az eső, hogy belátni a sínek alá is – írtuk cikkünkben.

A Magyar Államvasutak (MÁV) arról tájékoztatott, hogy a május huszadikán rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék következében a Gombosszeg utca rézsűje lokálisan kimosódott. „A szakemberek helyszíni szemlét tartottak kedden, és megállapították, hogy a kimosódás nem veszélyezteti a Gombosszeg utca tömörítettségét és a közlekedés biztonságát sem. A szükséges helyreállítást soron kívül elvégezték.”

Azt is hozzátették, hogy a kimosódás arra vezethető vissza, hogy a környező utcák vízelvezetése, így az összes lehullott csapadékvíz a Gombosszeg utca környezetébe koncentrálódik. „A teljeskörű helyreállításig az érintett szakaszt reggelenként ellenőrzik a helyszínen, szükség esetén a kivitelező azonnal beavatkozik” – írták kérdésünkre.

Idén májusban indultak újra a vágányépítési munkálatok a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszán, miután a kínai–magyar építőcsapat tavaly szeptemberben leállította azokat.

Tavaly szeptemberben írtuk meg, hogy komoly gondok vannak a Budapest–Belgrád-vasútvonal építésével. A beruházáshoz kritikus biztosító- és vonatbefolyásoló rendszer kiépítését kínai cégek vállalták, akik ezt korábban még soha nem végezték európai szabványok szerint. Ezért felmerült, hogy egyáltalán nem, vagy csak jelentős késéssel tudják majd befejezni az építkezést. Mivel a projekt megakadt, a pályaépítést végző Mészáros Lőrinc-féle cégek a munkagépeik és munkásaik egy részét levették a Budapest–Belgrád építéséről.

Május 8-án Budapestre látogatott Hszi Csin-ping kínai kommunista pártfőtitkár, tárgyalt Orbán Viktorral, és május 9-én elkezdtek megjelenni a Budapest–Belgrádról szóló hírek a kínai állami médiában is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!